Nagy Dávid: Átláthatóságot, érdemi egyeztetést és partneri hozzáállást várunk el
A kisebbségi kormánytanácsban a magyar közösséget képviselő Nagy Dávid kifogásolta, hogy a kulturális minisztérium távolmarad az egyeztetésektől, és "titkolja" a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvény módosítását az érintettek előtt.
Nagy Dávid portálunknak elmondta, a Kisebbségi Kulturális Alapról (KULTMINOR) szóló törvény módosításra fog kerülni, mivel az időközben elismert nemzeti kisebbséggé vált gorál kisebbség nem szerepel benne. Mivel ez a törvény sorolja fel, mely kisebbségek jogosultak támogatásra és milyen formában, a goráloknak is be kell kerülniük, hogy hozzáférhessenek az állami forrásokhoz.
Ennek kapcsán a minisztérium létrehozott egy munkacsoportot, amelyben az összes kisebbség képviseltette magát. A magyar közösséget ebben a munkacsoportban Nagy Dávid képviselte. A munkacsoport ülését a tárca államtitkára hívta össze, ő azonban nem jelent meg rajta. A jelenlevőket egy minisztériumi hivatalnok tájékoztatta a módosítás formájáról.
Az ülés második felében pedig elmondhattuk az egyéb észrevételeinket a törvénnyel kapcsolatban. Ezen a téren nagyon sok észrevétel lenne, ami javítana a jogszabályon, és a törvénymódosítás keretein belül most itt lenne az alkalom ezeket is beletenni a módosításba. Ezeket azonban úgymond csak feljegyezték, és közölték, hogy most úgysem fognak bekerülni, pedig bekerülhettek volna. Ehelyett az üléssel a munkacsoport munkája véget is ért"
- mondta portálunknak Nagy Dávid. A minisztérium azóta sem küldte ki a jegyzőkönyveket, illetve a törvénymódosításhoz kapcsolódó elemzéseket, noha azt a résztvevők többször kérték.
Ezért az érintettek joggal remélték, hogy elképzeléseiket majd a kisebbségi kormánytanács ülésén ismertetik. "Erre nemhogy nem küldtek semmit, de el sem jöttek a kormánytanács ülésére. Holott ők nem meghívott vendégek ezen az ülésen, hanem szavazati joggal bíró, állandó tagok.
Mivel nem volt kivel érdemben megvitatni a kérdést, végül levettük a napirendről. A következő ülésen azonban ismét napirendre tűzzük. Remélhetőleg addigra a minisztérium is belátja, hogy ezt a kérdést nem lehet megkerülni"
- tette hozzá.
Nagy Dávid szerint a kulturális tárca eljárása veszélyes precedenst teremthet.
Egy munkacsoport – még akkor is, ha valóban megfelelően működik, és ténylegesen közös szakmai munka folyik benne – nem helyettesítheti a kisebbségi kormánytanácsot. Nem lehet például arra hivatkozni, amikor a tárcaközi egyeztetésen vagy a parlamentben felmerül a kérdés, hogy egyeztettek-e a nemzeti kisebbségekkel, hogy természetesen igen, hiszen létrehoztak egy munkacsoportot, és ott minden szükséges kérdést megtárgyaltak.
Ez ugyanis nem helyettesíti azt, hogy az ügy a kisebbségi kormánytanács elé kerüljön. Szerintem veszélyes precedens lenne, ha egy ilyen munkacsoport létrehozásával indokolnák, hogy miért nem visznek be egy törvénymódosítást a kormánytanács elé" - mondta.
Nagy Dávid arra is felhívta a figyelmet, ha a törvényt a gorálok bejegyzése miatt mindenképp meg kell nyitni, akkor "itt lett volna a lehetőség arra is, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján kijavítsuk a jogszabály egyéb hiányosságait." Ez azonban most is elmaradt.