Naď közölte, a megbízott kormány hatáskörébe tartozott a MiG-ek odaajándékozása
A megbízott kormány hatáskörébe tartozott, és összhangban van a kormányközi szerződésekkel a MiG-29-es vadászrepülőgépek Ukrajnának adományozása kormányközi szerződés keretében - derül ki abból a jogi elemzésből, amelyet Jaroslav Naď volt védelmi miniszter tett közzé a közösségi hálón.

„A dokumentumot a védelmi minisztérium szakértői dolgozták ki, és ez az egyik alapja annak, amire a döntésemet alapoztam. Miniszterségem ideje alatt szó szerint naponta kaptam ilyen dokumentumokat, mert sokféle kérdésben volt szükségem a szakértők véleményére" - közölte Naď.
A volt miniszter elmondása szerint azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a dokumentumot, hogy az utódja, Martin Sklenár tiszta lappal kezdhessen.
„Martinnal egyeztetve tettem meg ezt a lépést, ő természetesen tagja volt annak a csapatnak, amely a MiG-ek adományozásával foglalkozott, ismerte a jogi álláspontot, és egyetértett vele" - tette hozzá Naď.