Mivel jár a szlovák–amerikai védelmi együttműködés?
Imperialista megszállástól tart a szlovák ellenzék. Most éppen az USA-val kötendő védelmi együttműködési megállapodás verte ki a biztosítékot Ficóéknál, akik az ország szuverenitását fenyegető veszélyforrást kivételesen nem déli szomszédaikban, azaz bennünk, magyarokban, hanem az Egyesült Államok hadseregében látják.
Hogy Robert Fico hetek óta megszálló amerikai csapatokról delirál a sajtóban annak fényében különösen meglepő, hogy a védelmi együttműködési megállapodáshoz (DCA – Defense Corporation Agreement) vezető tárgyalásokat még az ő kormánya kezdeményezte, évekkel ezelőtt. Aztán 2016-ban nem jött ki a lépés. A Smer Bugárékkal együtt az SNS-t is kénytelen volt bevenni a buliba, olyannyira, hogy Dankóékhoz került a védelmi tárca. Az új miniszter, Peter Gajdoš pedig – mivel inkább újjáalakíttatta volna a Varsói Szerződést – megakasztotta a DCA-tárgyalásokat.
Kormányváltás kellett ahhoz, hogy a kérdés újra napirendre kerüljön, s vélhetően az orosz–amerikai kapcsolatok kihűlésének is köszönhetően a választások után alig másfél évvel sikerült is behozni a lemaradást. Ivan Korčok külügy- és Jaroslav Naď védelmi miniszter sikeresen védte meg a kormány előtt a szerződést, a kabinet így múlt héten jóvá is hagyta. A sietség nyilvánvaló. A tárcaközi egyeztetésen majd a nyílt véleményezés során hivatalosan 72 megjegyzés érkezett a megállapodáshoz, ezek nagy része a főügyésztől Maroš Žilinkától (erről később), viszont a 72-ből mindössze 12 javaslatot fogadott el a kormány.
Bár a szerződés szövege néhány percnyi „googlizás” után bárki számára elérhető, a rend és az olvasók kedvéért azért vegyük át a legfontosabb rendelkezéseket. A szerződés egyik legvitatottabb, éppen ezért leginkább medializált eleme, hogy az Egyesült Államok használati jogot kapna több szlovákiai katonai objektumra, például a szliácsi és a malackai katonai reptérre. Ezeket az USA ugyan ingyen használhatná, de saját költségén fedezné infrastrukturális fejlesztésüket, amelyből a védelmi megállapodás lejárta után (elvileg tíz év múlva) a szlovák hadsereg profitálna.
A katonai objektumok bizonyos része az amerikaiak kizárólagos használatába kerülne, ők dönthetnék el, ki léphet be oda és ki nem.
Sokan egyébként ebben látják az ország szuverenitásának megsértését, de nem szabad elfelejteni, hogy a szerződés értelmében egyetlen épület sem kerülne tulajdonukba, ahogy azt sem, hogy a legtöbb NATO-tagállammal kötött hasonló megállapodás bizony tartalmazza ugyanezt a kitételt.
Jogosnak tűnik a kérdés, mit akarnak az amerikaiak Szlovákiában? A választ a szerződés adja meg, amely felsorolja, pontosan milyen tevékenységeket végezhetnek az „idegenek” az ország területén.
Csak távirati stílusban: kiképzés, csapatmozgás, tranzit, járművek, repülőgépek és hajók (képzeljük el, micsoda fenséges látvány lenne, ahogy a USS Donald Trump-ot felvontatják a Vágon…) karbantartási munkái, humanitárius tevékenység. És persze raktározás! Ez utóbbit szándékosan hagytuk a végére, mert az ellenzéknek ez az egyik kapaszkodója, amellyel megpróbál fogást találni a szerződésen. A főügyész szerint ugyanis pontosan definiálni kellene, mit raktározhat és mit nem az amerikai hadsereg az ország területén, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy 500 hordó üzemanyagot vagy egy atomrakétát parkoltatnak majd Szlovákiában. A kormány ezt az érvet azzal ütötte el, hogy a hatályos nemzetközi szerződések és a szlovák törvények már így is szabályozzák ezeket a dolgokat, amelyeken a DCA nem fog változtatni, ráadásul az együttműködés szövegében is benne van, hogy a kormány eseti jelleggel dönthet bizonyos kérdésekben. Nem fordulhat elő, hogy a kabinet tudta nélkül hirtelen 300 repülőtiszt vagy kéttucat föld-levegő rakéta bukkan fel Szliácson.
Jogi szempontból van még egy igen érdekes pontja a szlovák–amerikai megállapodásnak.
A szlovák állam ugyanis az érkező amerikai katonákkal szemben lemondott a joghatóságáról. Magyarul, ha egy amerikai katona bűncselekményt követ el az ország területén, azt nem a szlovák igazságszolgáltatás, hanem az amerikai vonja majd felelősségre.
Ez elsőre tényleg meghökkentő, de a NATO-tagállamokkal kötött hasonló megállapodásokban, ilyen-olyan formában jelen van ez a kitétel.
A 2019-ben aláírt magyar–amerikai DCA-ban (az amerikaiak a pápai és a kecskeméti légi bázist, illetve a tatai és a várpalotai kaszárnyákat használják) például az áll, hogy a magyar állam bizonyos esetekben visszaveheti magához a joghatósági feladatokat, de azt saját katonáival szemben az Egyesült Államok gyakorolja. A szlovák–amerikai megállapodásban is egy ehhez hasonló kitétel szerepel.
Ez valószínűleg nem véletlen. A magyar–amerikai szerződés aláírásakor még a magyar ellenzéki sajtó is arról írt, Budapest karakán kiállása (a magyar szerződésben például külön pontban szerepel az ország szuverenitásának tiszteletben tartása) ösztönözte arra a szlovákokat, hogy kicsit harcosabban álljanak ki saját érdekeikért az amerikaiakkal szemben, míg mondjuk a lengyelek (már csak földrajzi kitettségük miatt is) gyakorlatilag változatlan formában írták alá a Washington által eléjük tett dokumentumot.
„Nincs olyan szerencsénk”, mondhatnánk, ha nagyon malíciózusak, ha pedig tárgyilagosak szeretnénk lenni, akkor azt, hogy „ilyesmiről szó sincs”.
A szlovák–amerikaihoz hasonló védelmi együttműködések ugyanis nem ördögtől való, példátlan dolgok. Jelenleg is több ezer ilyen DCA van érvényben, némelyek ismertebbek (a lengyel–amerikai például), mások nem annyira (tudta, hogy az oroszoknak Argentínával van ilyen szerződésük?). Az Egyesült Államoknak szinte a NATO összes tagjával van hasonlója. A szuverenitásukra oly’ büszke svédek és norvégok is kötöttek már szerződést az USA-val, az pedig magától értetődő, hogy az orosz medve bundájának kipárolgását folyton orrukban érző baltiak örömmel fogadták az amerikai segítséget. A V4-es államok közül csak Csehországnak nincs ilyen szerződése, a kormányváltással és a pánszláv álmokat dédelgető Zeman elnök várható leköszönésével vélhetően ez is megváltozik.
Végezetül érdemes olvasóink figyelmét felhívni egy érdekes részletre. Magyarországon gyakorlatilag egyáltalán nem volt politikai visszhangja a szerződés 2019-es megkötésének, melynek fontossága nem vitatható.
A legtöbb európai NATO-tagállam haderejét egy Oroszországgal való fegyveres konfliktus esetén harminc, de amennyiben az oroszok nem vodkáznak be előző este, nagyjából húsz perc alatt sodorná el egy komolyabb offenzíva. Nem lehet vitatni, ahogy 1945 után, úgy most is az Egyesült Államok garantálja a békét Európában. Ez az egyik legfontosabb alapvetés, amelyet szem előtt kell tartanunk, ha a DCA-ról beszélünk. Vitatni a szerződés szükségességét, de közben elvárni, hogy baj esetén a NATO majd az ország segítségére siessen, körülbelül olyan, mintha magánszféránk védelmére hivatkozva nem engednénk be a rendőröket a házunkba, hogy elfogják a zoknis fiókunkban turkáló betörőt. Ezt a pánszláv nosztalgiákat dédelgető szlovákoknak is be kellene látniuk!
Megjelent a Magyar7 2022/3. számában.
