Miroslav Marček nem tett vallomást a Speciális Büntetőbíróság előtt
Miroslav Marček nem tett vallomást a bazini Speciális Büntetőbíróságon Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának megrendelése, valamint az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyében.

Ezt azzal indokolta, hogy vádlottként szerepel az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyében. A Kuciak-gyilkosság ügyében a bíróság korábban már jogerősen 25 év szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság szenátusa elfogadta a vallomástétel megtagadását.
– jelentette Ružena Sabová, a szenátus elnöke.
A bíróságon ezért a vádlott korábbi vallomásait olvasták fel.
Miroslav Marček emellett azzal is indokolta a vallomás megtagadását, hogy rokoni kapcsolatban áll Szabó Tamással, továbbá az eltelt idő miatt ellentmondások merülhetnek fel a korábbi vallomásaival.
Az újságíró és menyasszonya meggyilkolásának ügyében eljáró bíróság ismét Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről tárgyal.
A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság (NS) tavaly májusban visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Ebben az ügyben három jogerős határozat született. Miroslav Marček és Szabó Tamás 25 év, Andruskó Zoltán 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Emellett az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyét is tárgyalja most a bazini bíróság.
Andruskó Zoltán azt állítja, Norbert Bödörnek is dolgozott, aki ellen jelenleg a Marhapásztor-ügyben folyik büntetőeljárás. Andruskó Zoltán ezt a bazini Speciális Büntetőbíróságon jelentette ki csütörtökön, ahol Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának megrendelése, valamint az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyében hallgatták meg. A bíróság Andruskó Zoltán ügyét külön eljárás keretében tárgyalja.
– mondta Andruskó Zoltán, hangsúlyozva, hogy már legelső vallomásában és azóta is mindvégig ugyanezt állította. Azt is kijelentette, hogy a rendőrség egész vezetése a maffiának dolgozott.
Miroslav Marček és Andruskó Zoltán ellen az ügyészek tervezett meggyilkolása ügyében tovább folytatódik a büntetőeljárás
– erősítette meg a TASR-nek a rendőrség.