Minden negyedik kis céget ért már kibertámadás Szlovákiában
A szlovákiai vállalkozók 25%-át érte már kibertámadás, 11%-uk emiatt pénzt veszített, 12%-uk pedig a vevőit vagy a megrendelői körét, derült ki a Mastercard társaság felméréséből.

Fotó:
Pixabay
A cégtulajdonosok 5-10%-a bizonytalan azt illetően, hogyan kell helyesen védekezni az ilyen támadások ellen, a vállalkozók 74%-a beismeri, hogy szélesebb ismeretekre lenne szüksége ezen a téren.
Tízből nyolc mondta, hogy éppen a csalóktól való félelem miatt nem bővíti üzleti tevékenységét. 29%-uk szerint ha kibertámadás érné őket, félő, hogy be kellene fejezni a tevékenységüket.
A vállalkozóknak is reagálniuk kell az egyre fenyegetőbb digitális csalásokra és támadásokra és aktívan védeni a vállalkozásukat. Az elemzésünk megerősítette, hogy ennek érdekében égető szükség van a további felvilágosításra, képzésre, és a megfelelő óvintézkedésekre
– mondta Jana Lvová, a Mastercard szlovákiai és csehországi vezérigazgatója.
Társaságunk tudatosítja, hogy a kisvállalkozók adják a gazdaság gerincét, nélkülözhetetlenek a növekedéshez és az innovációhoz, ezért megfelelő eszközöket és védelmet biztosít nekik az egyre bonyolultabb digitális környezetben
– tette hozzá Lvová.
Címkék