2020. október 11., 16:26

Minden 25. ember fertőzött Szlovákiában, lépni kell

Milan Krajniak családügyi miniszter tájékoztatta elsőként a sajtó képviselőit a válságstáb mai ülése után. Mindenkit figyelmeztetett arra, nem szabad félvállról venni a veszélyt. Nem szeretné megérni, hogy valakit visszaküldenek a kórházból mert nem tudják ellátni. Annak esélye, hogy közülünk bárki is fertőzöttel találkozzon, 1 a 25-höz.

Fotó: TASR

Beszélt a lockdown-ról is, amit közülünk senki sem szeretne megérni. Nem akarunk úgy járni, mint a spanyolok, akik 50 eurókért kölcsönözték egymásnak a kutyákat, hogy legalább azokat megsétáltathassák, mondta Krajniak. A járványgörbe viszont túlságosan gyorsan emelkedik.

Két forgatókönyv lehetséges: vagy korlátozzuk a másokkal való találkozást, vagy a szabad mozgást akadályozzuk és kijárási tilalmat rendelünk el, hangsúlyozta a miniszter.

Veronika Remišová, kormányalelnök, informatizálásért felelős miniszter a maszkviselésre a többi óvintézkedés betartására figyelmeztetett, az állam és a polgárok egyenlő felelősségvállalására. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy a válságstáb üléséről, amelyen fontos intézkedésekről döntöttek, az egyik koalíciós partner, az SaS távozott.

Ígéretet tett, hogy kompenzálják mindazokat, akik a mai intézkedések miatt kárt szenvednek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.