Miért fontos az államfőválasztás a magyaroknak?
Március 23-án az első félidőre fut ki a pályára az államfőjelöltek csapata, az új köztársasági elnököt jó eséllyel csak a mérkőzés végén, két héttel később ismerhetjük meg. Összefoglaltuk, mit nyerhet és mit veszíthet a felvidéki magyar közösség az államfőválasztás első körében.
A fenti futballhasonlat már csak azért is megállja a helyét, mert a jogorvoslati eljárások lezárulta után eldőlt, éppen tizenegy jelölt méreti meg magát bő egy hónap múlva. Ahogy a választási szabályok ismeretében az is szinte teljes biztonsággal kijelenthető, hogy a voksolás első körében még nem fog eldőlni, ki lesz a Grassalkovich-palota új lakója.
Leegyszerűsítve mindez azt jelenti, hogy március 23-án, az első körben nem arról döntünk, kit szeretnénk látni a Grassalkovich-palotában, hanem arról, ki az a jelöltek közül, akivel a leginkább tudunk azonosulni. Igaz ez a szlovák választókra, de fokozottan igaz a felvidéki magyarokra, akik majd urnákhoz járulnak.
Bár józan számítás szerint a magyar jelöltnek nincs esélye arra, hogy bejusson a második körbe, a Magyar Szövetség az első fordulóban Forró Krisztián jelölésével alternatívát, azonosulási pontot kínál a magyar választóknak. Ha a kérdést, amelyre az urnáknál március 23-án válaszolni kell, úgy tesszük fel, hogy a tizenegy jelölt közül kivel tud leginkább azonosulni a magyar választó, rögtön érzékelhetjük, a végső siker reménye nélkül is van értelme, megfogható közösségi célja a választási részvételnek.
Ezen a ponton a kedves olvasó, aki e sorok íróján a fenti mondatot cáfoló valóságot kéri számon, kérem ne feledje, nem a tételmondattal van baj, hanem velünk. Ideértve azokat, akik minket képvisel(t)nek, a politikusokat, akik közülünk valók. Nyilvánvalóan sok „munkája” van abban a felvidéki magyar politikai osztálynak, hogy 2024-ben a kisebbségi politika egyszeregyét az elmúlt években választásról választásra cáfolták meg az adatsorok. A magyar választó számára az elmúlt évtizedek politikai teljesítménye, vagy éppen annak hiánya miatt ma már nem evidencia, hogy a sajátjaira szavazzon.
Megteszi, hogy képviselje az általa vallott értékeket, és/vagy kevésbé fennkölten a politikai haszonszerzés motiválja, azaz láttatni szeretné magát és a pártját. Ezt a rendszert még az antik görögök alapozták meg, s bár a kései utódok különféle jelzőket aggattak és aggatnak rá, a demokráciánál jobbat máig sem ötlöttünk ki. Ebben a fránya demokráciában pedig a jelöltállítás és a választás szabadsága a rendszer lényege.
Innen nézve aligha szorul magyarázatra az állítás – visszatérve a legnépszerűbb labdajáték párhuzamához – ha nem vagyunk a pályán, nem is rúghatunk gólt. Megalapozottabb fenntartás lehet a választó részéről, ha a kérdést úgy teszi fel: ha a pályán vagyunk, vajon berúgjuk a gólt?
Ha a kisebbségi politika egyszeregye a mai napig úgy működne, ahogy a tankönyvben meg van írva, elég lenne annyit mondani a választóknak: talpra magyar! Jelen helyzetben – ha már március 15-i áthallás – fájóan hiányzik mögüle a 12 pont. Olyan konkrét, számonkérhető célkitűzések, amelyek átélhetővé, azonosulásra késztetővé teszik a magyar jelölt programját.
Ennek hiányában nagy számban lehetnek március 23-án olyan magyar választók, akik valami, vagy helyesebben valaki ellen voksolnak majd. Ezt a logikát mi, felvidéki magyarok régóta ismerjük. Hányszor volt korábban is, hogy magyar jelölt híján a kisebbik rosszat választottuk. Mečiar helyett Gašparovičot, Fico helyett Kiskát, Šefčovič helyett Čaputovát. A különbség az, hogy a kisebbik rossz mögé mindig akkor álltunk, ha nem volt magyar jelölt, most pedig sokan már az első fordulóban is Korčok helyett Pellegrinit választanák.
Magyarán, képes-e elérni olyan politikai alkut a második fordulóba jutott jelöltek valamelyikével, aki a támogatásért cserében konkrét ígéreteket tesz a magyar közösség irányába. Jegyezzük fel a tisztánlátás kedvéért, ha ez a jelölt az ellenzéki pártok támogatásával kerülne a Grassalkovich-palotába (értsd, Ivan Korčok) akkor legfeljebb azt várhatnánk tőle, hogy elődjénél szebb magyarsággal mondjon „keszenemet” a voksainkért.
A sorozatos választási kudarcok miatt a magyar választó könnyen legyinthet egy ilyen eshetőségre, pedig a lehetőség megvan, éppen csak a saját jól felfogott érdekünk szerint kellene cselekednünk. Ha hiszi, ha nem, kedves felvidéki magyar olvasó, az Ön szavazata is eldöntheti, ki lesz Szlovákia elnöke – a második fordulóban. És ennek ára van. Ha így lesz, végre nem lehet átlépni fölöttünk. De ehhez előbb a magyar jelöltre kell szavaznunk az első fordulóban.
Megjelent a Magyar7 2024/8. számában.
