Mi vár a nyugdíjasokra, és miben bízhatnak?
Még, még, még, ennyi nem elég! Dúdolhatnák a nyugdíjasok, akiknek júliusban megérkezett számlájukra, vagy kivitte neki a postás a 13. nyugdíjat. Ez a legtöbb esetben néhány tíz eurót, egy százas körüli összeget tett ki, csak a kisnyugdíjasok kapták meg a 300 eurós maximumot. Bár az idősek örültek a juttatásnak, első kérdésük mégis az volt, mit kapunk decemberben?
Vitán felül áll, hogy bizony ennek a kérdésnek létjogosultsága van, főleg a két számjegyű infláció, a drasztikus áremelkedések és a bizonytalan jövő tükrében. Belegondolni is rossz, hogy tud ma megélni egy egyedül élő kisnyugdíjas a családi házában. A rezsi és az alapvető élelmiszerek, a háztartási cikkek megvásárlása tulajdonképpen elviszi az összes nyugdíját. Hát akkor miből futja a nem várt kiadásokra, ha például elromlik a tévé, vagy a szükséges új ruhaneműre, ne adj isten, egy kis kultúrára, de akárcsak arra, hogy néhanapján vehessen magának egy kis édességet?
Polgármesterektől hallottuk, hogy bizony vannak már olyan idősek, akik kénytelenek voltak lemondani a napi ebédről is, amit úgy szállítottak ki nekik, vagy pedig a heti öt alkalmat levitték csak háromra.
Egyrészt azért, mert drágult az étkeztetés is, másrészt pedig ez már sokak szerény költségvetésébe nem fér bele.
Egy fokkal könnyebb ez életük azoknak, akiknek még van párjuk, az idős házaspárok két nyugdíjból még valahogy megélnek. Sőt mi több, az unokákat is meg tudják lepni kisebb-nagyobb összegekkel vagy ajándékokkal. De ők is félve gondolnak a nemsokára esedékes éves gáz- és villanyelszámolásokra és a januári rezsiár-növekedésre.
A legjobban talán azok a nyugdíjasok jönnek ki a pénzből, akik dolgozni járnak. Ha van rá lehetőségük és egészségük is megengedi, hogy még dolgozzanak, magasabb életszínvonalon élhetnek, mint akik otthon, betegségeikkel küszködve próbálnak kijönni a nyugdíjból. A dolgozó nyugdíjasok sokszor rászoruló gyermekeiket is segítik jövedelmükből, holott ennek fordítva kellene lennie.
Amit a fentiekben eddig leírtunk, abból világossá válhat, hogy bizony száz helye van a pluszpénznek a legtöbb nyugdíjas költségvetésében. Költheti például tűzifára, kerítésjavításra, festetésre vagy akár gyógykezelésre is. De nem!
Megkérdeztünk néhány idős embert, hogy mire szánja a 13. nyugdíjat és bizony a legtöbben azt válaszolták, gondosan félreteszik. Mert jönnek majd rossz idők, és akkor lesz mihez nyúlni. Ha felmegy a fűtés ára, a lakbér, akkor azt valamivel ki kell pótolni. Néhányan már karácsonyra rakták félre a pénzt, hogy legyen miből ajándékot venni az unokáknak.
Szinte mindegyik azt kérdezte, várhatnak-e még valami kis pénzmagot az év végén, mert félelemmel tekintenek a bizonytalan jövő elébe. Egyre többen pedzegetik, például a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezete is, hogy az államnak újabb segítséget kell nyújtania, mert a teljes nyomor felé halad az idősek jó része. Kell bizony a 14. nyugdíj is! Az állam, vagyis a politikai hatalom most éppen a kormányválsággal, vagyis saját magával van elfoglalva, de ha a népszerűségi mutatóit nem akarja teljesen lenullázni, akkor újabb mentőcsomaggal kell előállnia. A legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak megsegítése erkölcsi kötelessége is lenne, nem is beszélve arról, hogy egy jó szociális program sok szavazatot hozhat a következő választáson. Egyáltalán nem mindegy, kire voksol az 1,4 millió nyugdíjas.
A legjobb hír, amivel szolgálhatunk, hogy jövőre 11,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ami több tíz eurós, akár jelentősnek is mondható növekedés lesz az utóbbi évekhez képest, de ha az áremelkedés nem áll meg, akkor nem ér majd sokat. Ezért nem is mernek neki túlságosan örülni a nyugdíjasok, mert mihaszna a plusz 60-70 euró, ha azt elviszi az infláció, ha fel kell fizeti csekken vagy otthagyják az élelmiszerboltban. Ott leszünk, ahol a part szakad, mondta szomorkásan az egyik nyugdíjas. Bizony attól tartanak, nem marad több a zsebünkben. És joggal!
A szociális minisztérium műhelyében már elkészült az a tervezet, ami lehetővé tenné az aktív keresők, tehát a dolgozó emberek számára, hogy havi elvezetéseik 1,5 + 1,5 százalékával hozzájárulhassanak szüleik nyugdíjához.
A javaslat már a parlamentben van, már csak jóvá kell hagyniuk a honatyáknak és akkor az idősek, akik gyermekeket neveltek egykoron, havonta újabb pluszeurókhoz juthatnak. Végre, legalább némiképp, honorálva lenne a gyermekvállalás, ha kissé megkésve is! Nem mellesleg pedig a dolgozó gyermek is azt érezhetné, ő maga is tett valamit azért, hogy édesapja, édesanyja idős korában ne tengődjön, ne egyik napról a másikra éljen, ráadásul úgy, hogy az neki semmibe se fáj.
A nyugdíjemelés és a szülői bónusz együttesen talán elegendő lehetne arra, hogy az idősek életszínvonala ne induljon mélyrepülésnek, de a tisztességes időskort a legtöbbjük számára nem garantálná.
Nem mentegetni akarjuk a jelenlegi politikai garnitúrát, de azt tudni kell, hogy ilyen rossz gazdasági helyzet, amit a Covid és háború okozott, már több évtizede nem volt, amit még megspékelt az abszolút bizonytalanság, nem lehet előrelátni jövőt. Ezért nehéz úgy segíteni egy csoporton, hogy az egy másiknak ne fájjon. Mert régi bölcsesség az, hogy adni, ha nincs miből, csak úgy lehet, ha valahonnan elveszünk.
