Mi, magyarok a bajban mindig csak magunkra számíthattunk
1100 évvel ezelőtt Európa olyan táján találtunk otthont, amelynek stratégiai fekvése mind a mai napig meghatározó, s a történelem során mindig felkeltették valakiknek az érdeklődést. A sorsfordító ünnepeink azonban azt jelzik számunkra, hogy a vészterhes időszakok mellett van mit ünnepelnünk és van miről megemlékeznünk is, mondta Pető Tibor Magyarország szlovákiai meghatalmazott nagykövete azon az ünnepi fogadáson, amelyen az 1956-os forradalom 66. évfordulójáról emlékeztek meg a dunaszerdahelyi Mol Arénában.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.
1956-ban az egyetemisták, a diákok, a munkások, a mezőgazdaságban dolgozók és az értelmiségiek százezrei gondolták úgy, hogy ez így már nem mehet tovább, mert a nyomorúság, az elnyomás, a diktatúra, a szólásszabadság teljes hiánya, a mindennapos félelem a másnaptól elviselhetetlen.
Én azt gondolom, hogy ez mindannyiunk jogos igénye, de akkor ezért, sajnos, fegyverrel kellett harcolni” – mondta a nagykövet hozzáfűzve, olyan erőviszonyok közt tették ezt nagyon bátran, amikor a győzelemre vajmi kevés esély volt, de a haza és a szabadság iránti szeretet felülmúlt mindent, és olyan közös élménnyé vált, ami mobilizálta az egész nemzetet.
„Van egy idézet, amelyet John F. Kennedy mondott a forradalom első évfordulóján, s valahogy így hangzik magyarul: október 23-a a bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Semmi más nem mutatta meg világosabban az ember vágyát a szabadságra, bármilyen is az esély a sikerre, és bármekkora áldozatot is követel. Azt gondolom, hogy ennél pontosabban nem lehet megfogalmazni 1956 lényegét” – fogalmazott az ünnepi megemlékezésen Pető Tibor nagykövet.
1956 egyik üzenete az, hogy az egyénnek felelőssége van a történelmi eseményekkel kapcsolatban, és a magyarországi történelmi események megmutatták, hogy
az egyének, ha közösséget formálnak, képesek arra, hogy megváltoztassák a történelmet.
Sokan az életüket adták akkor azért az elvért, amiért harcoltak, sokan a megfélemlítés, a reménytelenség, a kilátástalanság éveiben kellett, hogy megfizessenek azokért a fényes napokért, amelyeket Magyarország 1956-ban átélt, mondta a nagykövet.
Azt kevesen tudják, hogy – bár a határok akkor le voltak zárva, a hírek azért átjutottak ide, a Felvidékre is – Losoncról 29 magyar elindult volna Magyarországra, hogy támogassa a forradalmat, de az akkori viszonyok közt nem tudtak átjutni a határon. Hét embert közülük a határon lelőttek, a többieket pedig őrizetbe vették. „A szándékuk nemes volt, de a körülmények a végrehajtást lehetetlenné tették” – fűzte hozzá Pető Tibor.
„A ma emberei számára ezek a sorsfordító pillanatok olyan üzenetet hordoznak, hogy felelősséggel viseltetünk a jelen és a jövő irányába, tágabb értelemben a szülőföldünk, még tágabb értelemben, a hazánk, nemzetünk irányában is. De az is 1956 üzenete, hogy a magyarok a bajban általában mindig csak magukra számíthattak” – mondta a nagykövet hozzáfűzve, emlékezzünk csak Nagy Imre parlamentben mondott beszédére.
„Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Azt üzenték neki is, hogy tartsanak ki, mert jön a segítség, ám az sohasem érkezett meg.
„Ugyanez történt 1848-ban is. Nagy Imre az életével fizetett azért, hogy elhitte, valaki segíteni fog, de a politikai ráhatások hamar véget vetettek az 1956. október 23-án elkezdődött forradalomnak és szabadságharcnak” – mondta a nagykövet hozzátéve, 700 ezer ember hagyta el akkor az országot, nagy részük fiatal volt és jelentős részük értelmiségi, akik aztán soha nem tértek vissza Magyarországra.
„Sokan meghaltak, sokan emigrálták, így felmerül a kérdés, hogy felesleges volt-e az áldozat. „Erre a válasz az, hogy határozottan nem. Egyrészt, mert a világ felismerte, hogy a kommunizmus nem legyőzhetetlen és nem örök. Nem lesz világforradalom, nem lesz mindenhol kommunizmus, és a kommunista rezsimek is megértették, hogy hosszabb távon nem lehet az emberekkel szemben kormányozni” – mondta Pető Tibor hozzátéve, ha mindent nem is, de 1956 azt elérte, hogy a rezsim meggyengült, és kénytelen volt valamiféle kiegyezésre törekedni a társadalomban, illetve a diktatúra fellazításával meghosszabbítani a létét.
Ma is sorsdöntő időket élünk, szükség van az együttműködésre, hogy Európa egyik fele meghallgassa a másikat, különben kontinensünk fokozatosan elveszíti a versenyképességét és világpolitikai befolyását. De ha megvan az emberekben az akaraterő és a közösségekben, a családban, a településekben az eltökéltség, akkor közösen ezt a nehéz időszakot is túlélhetjük, mondta még a nagykövet.
A megemlékezést Kollár Katalin, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola igazgatója, Kevicky Tünde és Bazsó Horváth Zsuzsanna, az iskola tanárai és Kosztra Dóra, a művészeti alapiskola diákjának kultúrműsora tette még felemelőbbé.
