Mi legyen a gyermekorvosi ügyeletekkel?
Két parlamenten kívüli párt is reagált az egyészségügyi minisztérium tervére, hogy újragondolják a gyermekorvosi ügyeletek rendszerét.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szerint elkerülhetetlen a gyermekorvosi ügyeletek hálózatának a redukciója. Erről a politikai tömörülés egészségügyi csoportjának vezetője, Monika Kolejáková - maga is orvos - beszélt a szlovák sajtóügynükségnek.
Véleménye szerint azért van szükség erre, mert a gyermekorvosok száma a szükségesnél jóval kisebb, ezért sokkal több ügyeletet kell vállalniuk, olykor egy hónapban akár ötöt is. Ez kimerültté teszi őket, ráadásul a gyermekorvosok fele már közel van a nyugdíjhoz vagy már be is töltötte a nyugdíjkorhatárt.
Kolesárová kifejtette: az ügyeleti rendszer átszervezését megfontoltan kell végrehajtani, hogy ne menjen a gyermekek rovására, ugyanakkor működőképes maradjon.
A másik parlamenten kívüli tömörülés, a Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka is úgy vélekedett, hogy az egészségügyi tárca nem fogalmazta meg egyértelműen a célokat, enélkül viszont nem lehet úgy átszervezni a gyermekorvosi ügyeletek hálózatát, hogy ez ne veszélyeztesse az ellátás biztonságát, egyszersmind csökkentse a gyermekorvosok terheit.
A Szlovákiai Kórházak Társulása úgy látja, hogy az ügyeletekkel nem lenne szerencsés az eleve alulméretezett számú kórházi gyermekorvosokat további feladatokkal megbízni, mert ezzel csak nőne a fizikai és végsősoron szellemi megterhelésük.