Menyhárt: Legyen regionális hivatalos nyelv a magyar!
A TA3 hírtelevízió hétfő esti választási vitaműsorában az MKP elnöke, Menyhárt József és a Vlasť párt képviseletében Igor Čombor csapott össze.

Menyhárt József a választási vitában mondanivalóját szlovákul kezdte, de későbbiekben az anyanyelvét, a magyar nyelvet használta. Mint megjegyezte, szimbolikusan ezzel is kifejezi, hogy
a felvidéki magyar közösségnek joga van használnia az anyanyelvét, sőt annak használatától semmilyen körülmények között sem szabad félnie,
hiszen a felvidéki magyarok is egyenrangú részesei ennek az országnak.
Igor Čombor, rózsahegyi polgármester a vita során végig joviális idős úriemberként viselkedett, s a magyarokat érintő kérdésekben sem nyitott frontot, ami némileg meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy előkelő helyen van Harabin pártjának listáján. Megjegyezte,
számára természetes együttműködni a magyarokkal, annál is inkább, mert szerinte csökkenteni kell a regionális különbségeket,
és felzárkóztatni a déli régiókat. Nem zárta ki a jövőbeli együttműködést a magyar érdekképviselettel sem. Azért, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, Čombor a választások utáni együttműködést a Kotleba-párttal sem zárta ki.
Menyhárt hangsúlyozta, az MKÖ számára prioritás a kormányváltás: kizárta az együttműködést a Smerrel, a Szlovák Nemzeti Párttal és Kotleba pártjával. Hangsúlyozta, hogy
a magyarok mindig a jó oldalon álltak a szlovákiai politikai küzdelmekben, ezzel a gyakorlattal szakított a Most-Híd 2016-ban,
amikor, ahogy Menyhárt fogalmazott, 30 ezüstért eladta a becsületét. A koalíciókötéssel a Most-Híd elveszítette a szlovák választói bizalmát, s már a magyarok sem hisznek nekik.
Az MKP elnöke hangsúlyozta, a magyar közösség is tisztességes Szlovákiát szeretne, a magyarokat is megrendítette a Kuciak-gyilkosság. Menyhárt kiemelte,
az MKÖ részese lesz a kormányváltásnak, s ebben partnere a jobboldali ellenzéki pártoknak.
A következő körben a felek a családpolitikáról, a liberális és konzervatív családképhez való viszonyulásukról beszéltek. Čombor hangsúlyozta, hogy a Vlasť ebben a tekintetben elkötelezetten konzervatív, míg Menyhárt megjegyezte, hogy
az MKÖ-t három párt alkotja, de a szövetség fő erejének számító MKP szilárdan konzervatív értékeket vall.
Menyhárt hangsúlyozta, számára a család egyértelműen egy férfi és egy nő kapcsolata, s ha arra kerülne sor, ennek alkotmányos rögzítését is támogatná. Megjegyezte ugyanakkor, számára legalább ennyire fontos, hogy
a felvidéki magyarok az anyanyelvüket ne csak a családokban használhassák, az legyen regionális hivatalos nyelv.
Az MKP elnöke hangsúlyozta, a jelenlegi megyerendszer természetes régiókat vág ketté, s ez hátrányos minden ott lakónak nemzetiségtől függetlenül. Menyhárt aláhúzta,
nem kell félni az erős régióktól, az egységes déli megyétől. A magyar közösség nem határváltozást akar, csak az általa befizetett javak igazságosabb újraosztását.
Čombor megjegyezte, a déli régió megerősítésében nem lát problémát, sőt azzal kezdené, hogy autópályát építene Krakkótól Budapestig.
A 75 éves rózsahegyi polgármester korábban katonaorvosként tevékenykedett, így érthetően szakértőként az egészségügyi témákhoz szólt hozzá.
Elmondta, hogy pártja elsietettnek tartja a kórházreformot, de hibás intézkedésnek tartják azt is, hogy a Smer a külföldre távozó orvosokat anyagilag büntetné, ahelyett, hogy tisztességes béreket biztosítana nekik.
Menyhárt fontosnak nevezte a regionális kórházak megerősítését. Megjegyezte,
versenyképes bérekre van szükség az egészségügyben és az oktatásügyben is, ellenkező esetben ezekben a jövő szempontjából fontos ágazatokban tovább fog növekedni a munkaerőhiány.
A vita ITT tekinthető meg.