Megtenni mindazt, amit lehet - nagyinterjú Horony Ákossal
Horony Ákos, kisebbségi jogi szakértőt, önkormányzati képviselőt a Robert Fico vezette kormány három nappal 2023 karácsonya előtt nevezte ki a jóval korábban megüresedett kisebbségi kormánybiztosi pozícióba. Horony Ákos a MAGYAR7 olvasói számára nem ismeretlen, lapunkban többször beszámoltunk a magyar közösség jogérvényesítését elősegítő munkájáról. Mostani interjúnkra már a pozsonyi kisebbségi biztosi hivatalban került sor, két saroknyira a kormányhivataltól.
Egy nem tervezett kérdéssel kezdeném, amely az épületben tapasztaltakból adódik. A szép, modern irodaházban a kisebbségi kormánybiztos hivatala az egyik emelet negyedét foglalja el, míg a szintén az épületben székelő romaügyi kormánybiztosé egy egész emelet. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségek területén már nincs olyan sok tennivaló és jóval kevesebb a megoldásra váró ügy?
A kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy mi miért vagyunk kevesebben; de helyesebb, ha azt kérdezzük, miért vannak a romaügyi biztos emeletén olyan sokan? Így kézenfekvőbb a válasz, a romaügyi kollégák a szociális területet fedik le. A roma etnikum részben hozzánk is tartozik, amikor kisebbségi jogi kérdésekről, például a roma nyelv használatáról van szó. A romaügyi biztos azonban olyan kérdésekkel foglalkozik, mint például a szociális inklúzió, a felzárkóztatás területe, amely eleve sok terepmunkást igényel. Ők külön, uniós forrásokkal is rendelkeznek. Ahhoz, hogy mindezt működtetni tudják, több emberre van szükségük, viszont nem foglalkoznak a közösség jogaival, kisebbségi vagy nyelvhasználati jogokkal.
Nem hagyhatom ki ezek után, hogy megkérdezzem, szeretne-e a kisebbségekért is felelős miniszterelnök-helyettes lenni?
Természetesen ez szóba sem jön (nevet), engem magának a rendszernek a hibái foglalkoztatnak. A kormánynak több tanácsadó szerve van, ezek egyike az emberi, kisebbségi és nemi egyenlőségi jogokkal foglalkozó tanács. Ennek pedig az egyik bizottsága a nemzeti kisebbségi és etnikai bizottság. Ezen is látható, hogy kettős áttétellel kapcsolódik a nemzeti kisebbségi téma a kormányhoz.
Azzal, hogy elvállalt egy kormányzati pozíciót, ez azt is jelenti, hogy esetleg vissza kell vennie egy kicsit az önre jellemző egyenességből és határozottságból is?
Bizonyos vonatkozásban igaz, hogy én most átültem az asztal másik oldalára. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy korábban együttműködtem az előző kormánybiztossal, Bukovszky Lászlóval is, sőt a Radičová kormány ideje alatt, az emlékezetes 2011-es kisebbségi nyelvhasználati törvénymódosítás előkészítése kapcsán is megszólítottak a kormány részéről. Bizonyos tapasztalatra tehát már szert tettem. A kormánybiztos az a személy, aki valóra váltja a kormánynak a nemzetiségekkel kapcsolatos politikáját, de egyben alakítja is. A lehetőségeim másak, mint amikor civil jogvédőként léptem fel.
Egy hónapja tölti be tisztségét, s e rövid időben benne voltak az év végi ünnepek is, de mégis elég idő volt ez arra, hogy máris megmutassa képzeletbeli oroszlánkörmeit. Nyilvánosan ütköztette a véleményét a kulturális minisztériummal a Kult Minor alapot beolvasztó elképzelései kapcsán.
Ez egy előre nem tervezett erős indítás volt. December 20-án hagyta jóvá a kormány a kinevezésemet és 21-én reggel vonattal jöttem fel Pozsonyba...
Ilyenkor a kormány visszafizeti a vonatjegy árát?
Dehogy. Ez volt a legkisebb gondom, ami megfordult a fejemben. Már a vonaton írtam a nyilatkozatot a beolvasztási tervek ellen, hogy ebben a témában lépni kell és lépni is fogok. Nekem, a kormány tanácsadó szerveként szólnom kell a kormány egyik tagjának, ez esetben a kulturális miniszternek, hogy ne tegyen olyan lépést, ami nem jó a kisebbségek szempontjából, vagy amit az érintettek nem kívánnak.
Sok esetben egy adminisztratív összevonással lehet költséghatékonyabb működést teremteni, de ha például a közös könyvelés végett feláldozzuk a Kult Minor szimbolikus üzenetét, akkor a lakosság 10 százalékát fosztjuk meg attól, ami jár nekik, nevezetesen, hogy legyen egy külön intézményük.
Ha megnézzük a kisebbségek számarányát, akkor látjuk, hogy a hivatalosan elismert tizennégy közösség közé tartozik a mintegy félmilliós magyarság, de az ezer fős szlovákiai horvátok vagy szerbek közössége is. Ugyanabban a „ligában” szerepelnek, miközben nyilvánvaló, hogy másak a lehetőségeik és a szükségleteik is. A magyarokon, s talán a ruszinokon kívül nincs olyan kisebbségi közösség, amely meg tudná önmagát szervezni. Miért kell mégis egy kalap alá venni az összeset?
A kérdésfelvetéssel teljes mértékben egyetértek, s hozzáteszem, a nemzetközi dokumentumok is egyedi megközelítéssel kezelik ezt a kérdést. A Nyelvi Kartához való csatlakozáskor az államok eldöntik, hogy mely nyelveket ismerik el kisebbségi nyelvként, majd az egyezmény által felkínált lehetőségek közül „à la carte” módon válogatják ki, hogy az egyes nyelveknél – a beszélők száma, koncentráltsága, igényei alapján – milyen kötelezettségeket vállalnak.
A többi kisebbség esetében inkább csak szórványról beszélhetünk. Az igények és a szükségletek ebből fakadnak. Szlovákiában viszont ez nem nagyon jelenik meg a törvényekben, azaz minden kisebbség egy kaptafára van húzva. Már pusztán az a tény, hogy Szlovákiában a magukat nemzeti kisebbséghez tartozók háromnegyede magyar, mindenképpen indokolja, hogy ezt a közösséget külön és kiemelt figyelemmel kezeljük.
Egy kicsit azért söpörjünk a saját házunk táján is. 2017-ben a Most–Híd párt azt engedélyezte, hogy a Kult Minor pénzének csak a felét fordíthassák a magyar kultúra támogatására, miközben a magyarság – számaránya szerint – az összeg háromnegyedére lett volna jogosult. Bár a kérdést talán nem önnek kellene feltennem...
Vegyük figyelembe, hogy a Kult Minor megalakulásakor a keretösszeg 8 millió euró volt, ami a 2017-et megelőző támogatáshoz képest akkor jelentős növekedést jelentett a magyar szervezetek számára is.
Azt viszont nem tudom, hogy miért lett így meghatározva a magyar kultúrára adható összeg. Azt tényleg a Most–Híd akkori kulturális államtitkárától kellene megkérdezni. Elképzelhető, hogy figyelembe vették a Magyarországról érkező támogatásokat, miközben vannak olyan kisebbségek, amelyeknek nincs anyaországuk, például a romáknak vagy ruszinoknak.
Ez elég bizarr okfejtés, hogy mi azért nem adunk a szlovákiai magyar kultúrára annyit, amennyi járna, mert megteszi azt helyettünk valaki más.
El tudom képzelni, hogy ilyesmire is gondolhattak, amikor a százalékarányokat meghatározták. Ha a nemzetiségek létszámát vesszük alapul és az egy főre jutó támogatást nézzük, akkor valóban nagy különbségeket látunk. De a kisebb létszámú kisebbségek pozitív megkülönböztetése a korábbi időszakokban is jellemző volt.
Többször említette az elődje, Bukovszky László nevét, a székfoglaló posztjában is jelezte, hogy a stafétát kitől veszi át. A jövőbeni munkában számít Bukovszky László segítségére, együttműködésére?
Mi korábban is jó viszonyban voltunk, és továbbra is kapcsolatban vagyunk. Ez így természetes és normális.
Készítettünk egy áttekintést az ön jogvédői aktivitásairól. Fussuk most ezt át, hogy egy-egy témához immár kormánybiztosként mit tartana fontosnak hozzáfűzni. Az első az egyik kijelentése, mely szerint: „Szlovákia multietnikus ország”. Ebben változott valami?
Mindenekelőtt azt mondanám, az, hogy én most funkcióba kerültem, semmit sem változtat azon, amit korábban mondtam.
Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy micsoda nagyszerű politikusi válasz! De így inkább csak folytatom a témák felsorolását...
Köszönöm a megjegyzését. Amit korábban a kisebbségi témakörben megfogalmaztam, azok szakmailag megalapozott álláspontot fejeztek ki, amit a legjobb tudásom és a lelkiismeretem szerint alakítottam ki és ezen az új tisztség semmit nem változtat. A feladatom ebben a pozícióban, hogy megtaláljam azt, amit a kisebbségek érdekében meg lehet valósítani és az adott lehetőségeket a kisebbségek javára maximálisan kihasználjam. Ahogy a Bethlen Gábornak tulajdonított mondás is kifejezi: „Nem mindig tudjuk megtenni azt, amit kell. De mindig meg kell tennünk azt, amit lehet. “
Folytassuk a Jogsegélyszolgálattal. Előfordulhat olyan ideális helyzet, hogy a mostani választási időszak végén nem lesz szükség kisebbségi Jogsegélyszolgálatra?
Azért ennyire idealisztikus állapot elérésében nem nagyon hiszek, hiszen még parlamenti képviselete sincs a magyarságnak. Mindig is lesz olyan helyzet, amikor segítségre van szükség konkrét egyedi esetekben. Ez még egy jól működő jogrendben is így van, nem hogy nálunk!
Van arra lehetőség, hogy a Jogsegélyszolgálatot a kisebbségi biztos hivatala működtesse és ne egy társadalmi szervezet?
Már most elmondhatjuk, hogy úgy is működünk, mint egy jogsegélyszolgálat. Ha egy hiányosságra vagy jogsértésre vonatkozó bejelentés érkezik, akkor nekem jogom és kötelességem, hogy eljárjak az ügyben. Itt el is mondanám a telefonszámot, amit hívni lehet, és van e-mail kapcsolat is, ahova lehet írni (02 209 25 165, illetve splnomocnenec_nm@vlada.gov.sk) és tervezünk egy kisebbségi nyelven is használható netes üzenőfalat is.
A nemzeti szimbólumok használatát hogyan látja a 2019-es petíció óta?
Bár volt egy kormányhivatali tárgyalás, a továbblépés azon akadt meg, hogy nincs pontosan definiálva, mik is a nemzeti kisebbségek szimbólumai, azaz tisztázandó, hogy mikor van szó állami és mikor kisebbségi szimbólumokról. Ezzel az a kisebbségi törvényjavaslat is foglalkozik, amelyet az elődöm előkészített és amelynek a létrehozásában én is részt vettem. Ezt a kérdést mindenképpen szeretném felvetni.
Fontos téma a kisebbségi pártokra vonatkozó csökkentett parlamenti bejutási küszöb. El tudja képzelni, hogy megfelelő politikai környezetben ez realitássá váljon?
Az a tény, hogy az ország egy jelentős részének, nevezzük Dél-Szlovákiának, a parlamenti képviselete nincs biztosítva, véleményem szerint nem csak etnikai kérdés. Az adott régión kívül az egész országnak is problémája, ha van egy jól behatárolható területe, amelyik kimarad a parlamentből.
A mi helyzetünk teljesen más, mint például a szlovákiai szerbeké vagy horvátoké, hiszen a magyarok képviselete nemcsak egy nemzetiségi közösség, hanem egy bizonyos terület képviseletét is jelenti. A régiók képviseletének a hiányát egyébként az utóbbi időben már a szlovák politikum is érzi, inkább a nemzetiségi aspektus az, amit nem látnak. De ezért vagyunk itt mi, a kisebbségi kormánybiztos és a magyar párt is, hogy erre felhívja a figyelmet.
Táblatörvény. Jól gondolom, hogy ebben a témában lesz még mit tenni?
Igen. A legutóbbi előrelépés után még két probléma áll előttünk. Az egyik, hogy az irányjelző táblák kihelyezése csupán lehetőségként van megfogalmazva a jogszabályban. Az országos közútkezelő pedig nem él ezzel a lehetőséggel még akkor sem, ha erre külön felhívják a figyelmét. Itt mindenképpen lépni fogok. A másik probléma pedig egy tavaly kiadott közlekedési minisztériumi műszaki előírás, amelybe olyan korlátozások is belekerültek a kétnyelvű táblákkal kapcsolatban, amelyek nincsenek összhangban a törvénnyel sem. Ez ügyben is tervezek lépéseket tenni és változásokat kezdeményezni.
Végül a nagy téma, a kisebbségek jogállásáról szóló törvény. Az elődje idejében elkészült egy változat, amit már a kormány „előszobájában” lesöpörtek az asztalról, mégpedig hárman: a kormányhivatal, az igazságügyi és a külügyi tárca. Játékba lehet hozni még ezt a témát?
Mindenképpen megpróbálom. A közeljövőben Forró Krisztiánnal együtt találkozunk Robert Fico miniszterelnökkel, és ezt az igényünket mindenképpen fel fogom hozni. Egy ilyen törvény elfogadása már csak jogtechnikai szempontból is előnyös lenne, hiszen jelenleg nagyon sok különböző törvény tartalmaz a kisebbségekkel kapcsolatos előírásokat, ami eleve nehezebbé teszi az alkalmazásukat. A kisebbségi törvénnyel viszont mindent egy jogforrásba tudnánk összefogni, ami lényegesen átláthatóbb lenne, illetve a legnagyobb hibák kijavítására is alkalmas lehetne.
De egy jogállásról szóló törvény nemcsak a nyelvhasználatról szól, hanem a nemzeti kisebbségek részvételéről a döntéshozatalban, az oktatási jogairól, nemzetiségi szimbólumhasználatról is. A minimum cél tehát az áttekinthetőség, de teljesen indokolt a jogi keret bővítése, szélesítése is.
Megjelent a Magyar7 2024/4. heti számában.
