Megszünteti a kormány a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló törvényt
A kormánypártok megállapodtak a Bejelentővédelmi Hivatal (ÚOO) átalakításáról szóló törvény megszüntetéséről, melynek hatályát felfüggesztette az Alkotmánybíróság.
Fotó:
TASR
Ezt a kormány szerdai ülése után Robert Fico (Smer-SD) kormányfő jelentette ki.
A miniszterelnök közölte, a parlament márciusi ülésén döntenek a törvény megszüntetéséről.
Mi kiállunk e törvény mellett, amelyet a múlt év végén fogadtunk el, de az Alkotmánybíróság döntését tiszteletben kell tartanunk
– szögezte le Fico.
Szerinte ez a helyzet „a törvényalkotás bénultságához” fog vezetni, ami bonyolítja a helyzetet.
Ezért döntöttünk úgy, hogy decembertől hatályon kívül helyezzük ezt a törvényt, hogy a fontos dolgokra koncentrálhassunk
– mondta a miniszterelnök, utalva az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokra, és a helyreállítási terv forrásainak lehívására.
Most megszüntetjük a törvényt, később fogunk beszélni róla
– tette hozzá Fico.
A parlament 2025 decemberében fogadta el a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló törvényt. Az új jogszabály számos változást hozott volna. Az újonnan létrehozandó Bűncselekmények Áldozatainak és a Társadalomellenes Tevékenységet Bejelentőknek Védelmet Nyújtó Hivatal a bejelentők védelme mellett a bűncselekmények áldozatainak kártalanításával is foglalkozott volna, ezt a kompetenciát az igazságügyi minisztériumtól vette volna át.
A törvény a védelem felülvizsgálatát is szabályozta volna a büntető- és közigazgatási eljárások keretében.
Peter Pellegrini köztársasági elnök megvétózta a jogszabályt, és visszaküldte megvitatásra a parlamentnek. A képviselők azonban később ismét megszavazták. Az Alkotmánybíróság még a hatályba lépése előtt felfüggesztette a törvényt. Az ellenzék bírósághoz fordult miatta.
Peter Pellegrini köztársasági elnök megvétózta a jogszabályt, és visszaküldte megvitatásra a parlamentnek. A képviselők azonban később ismét megszavazták. Az Alkotmánybíróság még a hatályba lépése előtt felfüggesztette a törvényt. Az ellenzék bírósághoz fordult miatta.
Címkék