2021. július 7., 17:45
Frissítve: 2021. júl. 8. 11:11

Megpróbáltuk kideríteni, ki és miért zárta le Buzitánál a határátkelőt. Egészen meghökkentő válaszokat kaptunk

Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden számos, úgy nevezett kishatárátkelőt zártak le a szlovák hatóságok. Egy részükről a kiadott lista alapján tudni lehetett, nem érdemes arrafelé kerülni az ingázóknak, de voltak olyan állomások is, amelyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül zártak le. A buzitai eset különösen furcsa volt.

buzita határ
Fotó: Facebook

A Kassa-vidéki járásban található Buzita és a magyarországi Szemere között kedden ismeretlen "tettesek" néhány köbnyi kaviccsal oldották meg az emlegetett lezárást. A már eleve meghökkentő eljárás külön pikantériája, hogy a helyieknek fogalma sem volt, ki és miért zárta le a határátkelőt, az ugyanis nem szerepelt az előre közétett listán. 

Buzita polgármestere, Mohňanský József arról tájékoztatta portálunkat, egy arra járó autós vette észre, hogy valakik lezárták a határátkelőt. 

Semmilyen értesítést, semmilyen hivatalos levelet nem kaptunk. Esélyünk sem volt, hogy tájékoztassuk a falu lakosságát. 

Mohňanský azt mondja, több mint 24 órája zárva a határátkelő, de azóta sem érkezett levél, telefon vagy email a községházára, mintha elfelejtkeztek volna róluk. A polgármester közölte, önhatalmúlag nem tudják eltávolítani az akadályt, a lezárt útszakasz ugyanis nem a falu, hanem a megye kezelésében áll, azon ők semmilyen munkát nem hajthatnak végre. A településvezető is csak találgatni tud azzal kapcsolatban, milyen körülmények között zárhatták le a határátkelőt. Szerinte egyszerűen az történt, hogy a hatóságok automatikusnak vették a lezárás szükségességét,

csak a lakosságot felejtették el értesíteni erről.

Valami hasonlóra tudunk gondolni mi is, a jelek szerint, bár ezt hivatalosan senki nem erősítette meg, valószínűleg természetesnek vették, hogy lezárják a harmadrendű határátkelőket, függetlenül attól, azok szerepelnek-e a pár napja kiadott listában vagy sem.

Olvasóink jelezték, megerősítve ezzel a fenti elképzelést, hogy nem csak Buzitánál, hanem több más, a középső, illetve a keleti országrészben található településnél is lezárták a kishatárátkelőket, például Nagytárkánynál vagy Perbenyiknél.

Megkerestük a Kassai kerület sajtóosztályát is az esettel kapcsolatban, de sajnos egyelőre nem kaptunk választ tőlük az alábbi három kérdésünkre:

1. Miért zárták le ezt a határátkelőhelyet, ha nem szerepel a listán.

2. Ki döntött a lezárásról?

3. Tervezik-e az átkelő megnyitását?

Ezeket a kérdéseket nem csak a kerületre, de a belügyi tárcához, a kerületi, illetve az országos rendőr-főkapitányságra is elküldtük. 

E két utóbbinál kis híján egy levelezési ördöglakatba bonyolódtunk az illetékesekkel, ugyanis a kerületi rendőrségi szóvivő az országos ügyekért felelős kolléganőjéhez irányított bennünket, aki volt szíves közölni, ezekkel a kérdéseinkkel inkább a Kassai kerületben illetékes rendőrségi szóvivőt keressük meg. Miután jeleztük, épp onnan jövünk, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője, Denisa Bárdyová végül reagált a levelünkre - igaz, kincstári általánosságokkal, minden konkrétum nélkül. A szóvivő közölte, a kormány azért döntött néhány "kevésbé forgalmas" határátkelő lezárása mellett, hogy a fennálló kapacitáshiányt orvosolni tudja. Ez úgy néz ki, végül megtörtént. Ahogy arról korábban beszámoltunk, vám- és pénzügyőrök, illetve a büntetésvégrehajtás munkatársai segítik majd a rendőrök és a hadsereg munkáját a határátkelőkön.

Túl sok köszönet nem volt a belügyminisztérium válaszában sem. A tárca sajtóosztálya kérdéseinkre reagálva közölte, amennyiben 

a határátkelő nem szerepel a lezárandó átkelők jegyzékében, az nincs is lezárva.

Készséggel elfogadjuk, hogy a fővárosból nem látszik a Buzita mellé elhelyezett kavicsdomb, az ugyanakkor furcsa, hogy a minisztérium úgy tűnik, nem is tudott a lezárásról. Továbbra sem ismert tehát, ki rendelhette el azt. A belügy sajtóosztálya megerősítette, hogy Roman Mikulec elrendelte a lezárt határátkelők "akadálymentesítését", ugyanakkor azt nem tudni, pontosan melyekről van szó, vagy, hogy érinti-e az intézkedés a Buzitánál található átkelőt. A kormányra jellemző "jobb kéz - bal kéz" szindróma egy másik jele, hogy míg mi a sajtóosztálytól azt az információt kaptuk, péntek éjfélig elszállítják a kihelyezett útakadályokat, a DenníkN arról ír, vasárnap éjfél a határidő. 

A tisztázatlan kérdéseinket újra feltettük az illetékes sajtóosztályoknak, amint választ kapunk rájuk, frissítjük a cikket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.