2025. december 3., 12:28

Megkezdődött a V4-es államfők találkozója

Szerdán délelőtt kezdetét vette a visegrádi négyek államfőinek találkozója Esztergomban – közölte a TASR szlovák hírügynökség.

 

V4
A kép 2024-ben Lengyelországban, Vislában készült
Fotó: TASR/AP

A találkozót még a múlt héten hívta össze Sulyok Tamás, a V4-es csoport soros elnöki tisztét ellátó Magyarország köztársasági elnöke. A találkozón a vendéglátó magyar államfőn kívül Peter Pellegrini szlovák-, Petr Pavel cseh- és Karol Nawrocki lengyel elnökök vesznek részt.

A mostani találkozóra közel egy év szünet után kerül sor, a legutóbbi ilyen rendezvényt a lengyelországi Viszlában tartották.

A mostani találkozó deklarált oka, hogy azáltal erősítsék meg a V4-es országcsoporton belüli együttműködés folytatását, illetve a kölcsönös megértést a közép-európai régión belül.

A találkozó témái között szerepel a résztvevő országok versenyképességének növelése, a közép-európai régió modernizálása és pozíciójának megerősítése, valamint a mesterséges intelligencia (MI) területének forradalma is. Ezen kívül az államfők biztonsági, védelmi, az energiabiztonsággal valamint a migrációval összefüggő kérdésekről, valamint ezeknek a visegrádi csoporton belüli összefüggéseiről is szót ejtenek.

 

 

Megosztás
Címkék