2023. augusztus 16., 13:21
Frissítve: 2023. aug. 16. 16:14

Megint előkerült a magyar kártya. A SASKA szerint Magyarország megpróbálja befolyásolni a szlovákiai választásokat

A Szabadság és Szolidaritás Párt (SASKA) sajtóközleményben közölte, hogy szerintük Orbán Viktor magyar miniszterelnök rezsimje minden határt átlép, a szlovákiai választások befolyásolásának kísérlete pedig szerintük több mint nyilvánvaló. 

Juraj Krúpa
Fotó: TASR

A SASKA abszolút elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar külügyminiszter nyíltan megvédi a megvádolt Tibor Gašpart.

Szijjártó a hétvégén kijelentette, hogy a világ minden táján, Szlovákiát is beleértve büntetőeljárásokat indítanak olyan politikusok ellen, akik szembeszállnak „a nemzetközi liberális fősodorral, és bátran kiállnak a nemzeti érdekek mellett".

A SASKA politikusai szerint ez a kijelentés túlmegy minden határon, amit ők elítélnek, és arra kérik a szlovák külügyminisztert, hogy hívassa be a szlovákiai magyar nagykövetet, „akinek magyarázatot kell adnia és meg kell indokolnia ezt az eljárást”, jelentette ki Juraj Droba, a SASKA külügyi felelőse hozzáfűzve, nem akarjuk, hogy visszatérjen az emberi jogok elnyomásának és az azzal való nyilvános kérkedés időszaka, hogy ki barátkozik Vlagyimír Putyinnal.

„Nem akarunk olyan rezsimet Szlovákiában, amilyen Magyarországon kialakult”

– tette hozzá Droba.

Juraj Krúpa, a SASKA biztonságért felelős vezetője szerint a magyar kormány átlépi a piros vonalat. „A magyar rezsim a legkorruptabb rezsim az Európai Unióban. Ezért nem csoda, hogy utat keres azokhoz, akik a korrupciós rendszert táplálták és fejlesztették nálunk. Orbán Viktor elszigetelt az Európai Unióban, ezért szeretne néhány partnert találni” – jelentette ki Krúpa.

A SASKA közleményében azt is megjegyezte, azt, hogy Magyarország érdekei egyáltalán nem becsületesek Szlovákiában bizonyítja a magyar kormányhoz kötődő cég ingatlanportfóliójának bővülése is,

miközben a közlemény a dunaszerdahelyi Manevi SK cégre utalt, amely a SASKA szerint nem egészen két év alatt 14 szlovákiai ingatlanra tett szert mintegy 12 millió euró értékben. Krúpa egyúttal felszólította Orbánt és rezsimjét, hogy hagyják abba a szlovák ügyekbe való beleavatkozást, különösen a választások előtt.

Ravasz Ábel szerint Szlovákiának jó kapcsolatokat kell kialakítania déli szomszédjával, ami szerinte nemcsak Szlovákia, hanem a területén élő magyar kisebbség érdeke is.

Orbán Viktor és kormánya azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Újfent beleavatkoznak a választási kampányba. Standard módon az MKP, illetve a jelenlegi Szövetség párt támogatásával tették ezt, most a Smert támogatták, ami azt jelzi, hogy a dolog más dimenziót ölt. Orbán a liberalizmus elleni keresztes hadjárat vezérének érzi magát Európában, sőt a világban”

– tette hozzá Ravasz, aki szerint „a liberális értékek biztosítják mindannyiunk békés életét ebben az országban”. "Pontosan ez az oka annak, hogy éppen a liberális SASKA az a párt, amely nemcsak a gazdasági növekedés biztonságát tudja garantálni, hanem a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és kiterjesztését is” – tette hozzá.

A szlovák külügyminisztérium tolmácsolja fenntartásait Magyarországnak

Időközben a szlovák külügyminisztérium közölte, hogy tolmácsolja fenntartásait Magyarországnak. A tárca az SaS felhívására reagált, hogy a magyar politikusok friss kijelentései miatt kéresse be Magyarország szlovákiai nagykövetét, és kérjen magyarázatot.

A külügyminisztérium a Szlovákiába akkreditált diplomatákon keresztül rendszeresen kommunikál partnereivel, továbbá külképviseletei útján is. Ez ugyanúgy érvényes a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokra. Tolmácsoljuk a fenntartásainkat, és szeretnénk mindenkit biztosítani afelől, hogy ennek során alaposan mérlegeljük a kommunikáció formáját és tartalmát”

– közölte a TASR-rel a külügyminisztérium.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.