2022. március 20., 10:48

Megérkeztek az ukránoknak szánt légvédelmi rendszert pótló első Patriot-rakéták Szlovákiába

Jaroslav Naď vasárnap közösségi oldalán erősítette meg, hogy a Patriot légvédelmi rakéták első szállítmánya megérkezett Szlovákiába. Ezek azok a föld-levegő rakéták, amelyekkel Szlovákia az Ukrajnába küldendő korábbi, S-300-as rakétákat kívánja pótolni. 

patriot
Fotó: Facebook/Jaroslav Naď
Ideiglenesen a szliácsi katonai repülőtér raktáraiba kerülnek, a későbbi elhelyezéséről, hogy Szlovákia területének lehető legnagyobb részét lefedjék, a szakértők jelenleg is tárgyalnak. 

- írta a miniszter.

A Markíza úgy tudja, a rakétarendszer egy részét már vasárnap éjjel átszállították Szlovákiába, a tárcavezető szerint a többi a következő néhány nap folyamán érkezik majd meg. 

A rendszer kezelését egyelőre holland és német katonák látják majd el, ahogy azt a parlament korábban jóváhagyta.

A védelmi tárca korábban közölte, amíg a Patriot-rendszer nem érkezik meg, addig nem foglalkoznak érdemben a hasonló, de korszerűtlenebb S-300-as rendszer Ukrajnába telepítésével. Miután a Patriot "munkába állt", már nem zárják ki a tranzakciót. Naď ugyanakkor bejegyzésében azt írja, a Patriot nem lecseréli, hanem kiegészíti az S-300-asok jelentette védelmet, így egyelőre nem tudni, mi lesz az egyébként orosz fejlesztésű rendszer sorsa.

A miniszter ennek ellenére, agyoncsapva tulajdonképpen korábbi állítását, továbbra is úgy tartja, "az S-300-as rendszernek korára, technikai állapotára és alkalmasságára való tekintettel nincs nagy jövője a szlovák hadseregnél". Az S-300-as rendszert jelenleg már csak három NATO-tagállam használja: Görögország, Bulgária és Szlovákia.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.