2021. március 1., 17:33
Frissítve: 2021. már. 1. 21:17

Matovič titokban behozta az orosz vakcinát

Négy óra után szállt le Kassán a szlovák hadsereg Spartan típusú teherszállító repülőgépe, fedélzetén az orosz Szputnyik vakcinával.

Fotó: FB-Olano

Igor Matovič kormányfő és Marek Krajčí egészségügyi miniszter a kormány különgépével öt óra után érkezett a második legnagyobb szlovákiai városba, hogy aztán a fél hatra ígért sajtótájékoztatón tájékoztassanak a Szputynik V megérkezéséről.

A miniszterelnök elmondta, elsősorban az EU által beszerzett vakcinákkal szeretnék beoltani a polgárokat, de a jelenlegi helyzet további alternatívákat kíván, ezért döntöttek a Szputnyik megvásárlása mellett. Az ígéret szerint az elkövetkező két hónapban 1 millió orosz oltóanyag érkezik, majd májusban és júniusban újabb egy millió adag jönne Szlovákiába. Matovič bízik benne, hogy az orosz partner tudja tartani a határidőket. A vakcina két adagja személyenként 20 dollár alatti áron lett beszerezve, ahogy minden Oroszországon kívüli államban.

A Szputnyik V védőoltásra mint nem regisztrált gyógyszerre kivételt adott az egészségügy-miniszter. A vakcinákat Szentmihályfalván (Šarišské Michaľany) fogják tárolni. Az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatallal (ŠÚKL) együttműködve elvégzik a szükséges ellenőrzéseket, ezt követően fognak tájékoztatni arról, mikor kezdődik a hivatalos vakcinázás.

A Szputnyik V védőoltás iránt érdeklődőknek igazolniuk kell majd: tudatában vannak, hogy a vakcinát nem hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség. A miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy a Szputnyikot már több ország is regisztrálta. A jelenlegi szállítmány 200 ezer oltóanyagot tartalmaz, még ebben a hónapban további 400 ezer vakcinának kellene érkeznie az orosz gyártótól.

Danko pártja örül

A parlamenten kívüli SNS üdvözli, hogy a kormány úgy döntött, biztosítja az ország számára a Szputnyik V védőoltást. 
„Örülünk, hogy a miniszterelnök megértette, mennyire sürgős ennek az oltóanyagnak a beszerzése, és felvette a kapcsolatot Denis Manturov miniszterrel. Négy hétig dolgoztunk ezen. Az SNS pártot megelégedéssel tölti el, hogy bebizonyosodott: megérte kiépíteni a személyes kapcsolatokat” – olvasható a párt hétfői nyilatkozatában. Hozzáteszik: az SNS négy éven keresztül építgette ezt a kapcsolati hálót, üzleti és politikai síkon is.

A miniszter bírálja a megoldást

Ivan Korčok külügyminiszter közösségi oldalán arról írt, nem tartja megfelelőnek, hogy a kormányfő a reptéren várta az orosz vakcina érkezését, mert korábban nem volt hasonló gesztus a többi oltóanyag kapcsán. Számára nem az a gond, hogy honnan származik a Szputynik V, hanem az, hogy még nincs regisztrálva, éppen ezért nem megfelelő éppen ilyen figyelmet szentelni ennek a vakcinának.

Egy képviselővel kevesebb

Tomáš Valášek (Za ľudí) parlamenti képviselő kilép a kormánykoalícióból és távozik az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság éléről is. Ezt a közösségi hálón jelentette be hétfőn. A lépést a Szputnyik V orosz vakcina vásárlásának körülményeivel indokolta. Valášek úgy fogalmazott: Igor Matovič (OĽANO) kormányfő a felelősségvállalás és a járványellenes küzdelem hatékonyabbá tétele helyett inkább a nem ellenőrzött orosz vakcina hajszolásába kezdett. Matovič mellett Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-minisztert is bírálta, akinek szerinte le kellene mondania.

A képviselő kijelentette: a kormányfő egy évvel a választások után oda jutott, hogy a vakcinavásárlást egy titkos katonai repülőút keretében, és egy titokzatos, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló közvetítő segítségével valósítja meg. Hozzátette: miután "Fico és Danko évekig az európai politikai szélsőségekkel kokettáltak", a Matovič-kormány feladata az lett volna, hogy visszavezesse az országot a normális, tiszteletnek örvendő nyugati államok közé.  

A képviselő úgy véli, az orosz vakcina vásárlásával a kormány "leköpte az európai partnereinket", ráadásul azt kockáztatja, hogy gyengülni fog az állampolgárok védőoltásba vetett bizalma.

"Már régóta hangoztatom, hogy alapvető problémám van azzal a módszerrel, ahogy a világjárvány ellen harcolunk. Emberek halnak meg, és a polgárok egyre kevésbé bíznak abban, hogy a kormány tudja, mit csinál, illetve hogy képes őket kivezetni ebből a válságból. Ezért nyíltan kijelentettem, hogy az egészségügy-miniszter adja át a helyét egy szakembernek" – hangsúlyozta Valášek, aki többek között azt veti Krajčí szemére, hogy egy évvel a járvány kezdete után még mindig nem működik rendesen egy olyan alapvető dolog sem, mint a fertőzöttek nyomon követése.

A képviselő azzal zárta a bejegyzését, hogy egy felelős, szakmai és európai alternatívát akar teremteni a kormánnyal szemben, amely "megfeledkezett azokról az értékekről, amelyek miatt az emberek megválasztották."
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.