2020. szeptember 19., 18:43

Matovič megszólalt: az elmúlt 14 évben nem követte nyomon felesége pénzügyeit

Pavlína Matovičová soha egy eurót sem fektetett be az Arca Capital pénzügyi csoportba – jelentette ki a felesége kétes befektetéseit érintő sajtóhírek kapcsán Igor Matovič kormányfő szombati sajtótájékoztatóján.

Fotó: TASR

A kormányfő szerint feleségének összesen három, egyenként 200 ezer euró értékű váltója van az Arca Investments cégnél.

Mint elmondta, az elsőt 2019. szeptember 25-én, a másodikat 2020. április 8-án, a harmadikat pedig 2020. május 4-én állították ki.

Állítása szerint a törvényi előírásoknak megfelelően adóztak, felesége pedig még mindig a hitelezők listáján szerepel.

A kormányfő hazugsággal vádolta meg a Smer-SD-t, a Hlast és a Penta csoportot, amelynek tulajdonában van a Plus 7 dní hetilap. A lap korábban arról írt, hogy a kormányfő felesége mintegy 10 millió eurót fektetett be az Arca Capital pénzügyi csoportba, amely a koronavírus-válság miatt súlyos helyzetbe került. A pénzügyi csoport igazgatója a sajtóban elismerte, jelenleg nincsenek eszközeik arra, hogy a hitelezőik teljes egészében visszakapják befektetéseiket.

A sajtóban megjelent értesülésekre a kormányfő szombati sajtótájékoztatóján úgy reagált, az elmúlt 14 évben nem követte nyomon felesége pénzügyeit. Elmondása szerint ezt házastársként bizalmi kérdésként kezelte.

Matovič a sajtótájékoztatón kijelentette, csak szeptember 17-étől rendelkezik információkkal felesége pénzügyeiről, ezeket osztotta most meg a nyilvánossággal. Hozzátette, nem mutat be semmiféle kimutatást felesége anyagi helyzetéről, hiszen aki eddig nem hitt neki, az a jövőben sem fog.

Peter Pellegrini, az ellenzéki Hlas-SD elnöke korábban botrányosnak minősítette, hogy Matovič kormányfőként nem hajlandó az ügyben magyarázatot adni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.