2020. október 7., 07:18

Matovič: Forradalmi változások várhatók a közbeszerzések terén

Forradalmi változásokat helyezett kilátásba Igor Matovič (OĽANO) kormányfő a közbeszerzések területén. Keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: tárcaközi egyeztetésre bocsátják azt a jogszabály-tervezetet, amelynek eredménye a nagyobb átláthatóság, a gyorsabb ügyintézés, végső soron pedig a bürokratikus terhek csökkenése lesz.

Fotó: TASR

A törvényjavaslatot Štefan Holý, a törvénykezésért felelős miniszterelnök-helyettes fogja előterjeszteni a kormánykoalíció megbízásából. A javaslat a tervek szerint decemberben kerülhet a kormány elé, jövő februárban kerülhet második olvasatba, és 2021 augusztusától léphet hatályba. Holý arra a kérdésre nem adott konkrét választ, hogy a javaslatról tárgyalt-e Miroslav Hlivákkal, a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) elnökével. Hangsúlyozta:

kormányjavaslatról van szó, amelyről nyilvános konzultáció kezdődik, ebbe pedig az ÚVO is bekapcsolódhat.

Hlivák a reakciójában hangsúlyozta, hogy a tervezetet a hivatal bevonása nélkül készítették el.

A mai sajtótájékoztatón hangosan kimondva is hallhattam, amiről már hosszú ideje suttogtak – azt tudniillik, hogy meg akarják fosztani a Közbeszerzési Hivatalt azoktól a jogköreitől, amelyeknek köszönhetően hatékonyan ellenőrizni tudja a közbeszerzéseket

– jegyezte meg. Bízik benne, hogy a nyilvános konzultáció keretében a kormány meghallgatja majd a hivatal szakmai javaslatait.

Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina mozgalom elnöke, valamint Eduard Heger (OĽANO) pénzügyminiszter egyetértett abban, hogy olyan reformokra van szükség, amelyek lehetővé teszik az európai támogatások hatékony felhasználását.

Holý elmondta:

míg eddig egy 20 millió euró feletti közbeszerzési eljárás 695 napig tartott, a jövőben ez már csak 275 napot fog igénybe venni. A miniszterelnök-helyettes az európai iránymutatásokkal összhangban nagyobb átláthatóságot és hatékonyságot ígér.

A javaslat értelmében a számlák nyilvánosságra hozása után hét napot várni kellene azok kifizetésével. A jövőben a községeknek, városoknak, megyéknek is, továbbá minden állami vállalatnak közzé kellene tenniük a szükséges adatokat a központi szerződés-nyilvántartásban. Eddig ez a kötelezettség csak részben vonatkozott rájuk.

Egyszerűsödnének a kifogásolási eljárások is, részben azáltal, hogy felszámolnák a Közbeszerzési Hivatal Tanácsát.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter három teljesen új bíróság létrehozását helyezte kilátásba, melyek a közigazgatási ügyekre, köztük a közbeszerzési ügyekre szakosodnának.

Holý megerősítette, hogy

a javaslat egyelőre tartalmaz egy olyan intézkedést is, melynek értelmében a civil szervezetektől elvennék annak lehetőségét, hogy megtámadhassanak gyanús tendereket.

Jozef Viskupič, a megyei önkormányzatokat összefogó SK8 ernyőszervezet elnöke rámutatott:

nagyon fontos témáról van szó, hiszen a közbeszerzési eljárások keretében az állam vagy az önkormányzatok 5-6 milliárd eurót adnak a magáncégek kezébe, hogy azok különféle szolgáltatásokkal vagy árubeszerzéssel segítsék az előbbieket.

Branislav Tréger, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) elnöke, valamint Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) elnöke egyetértettek abban: fontos, hogy

a közbeszerzési eljárások a gyakorlatban rövidebb ideig tartsanak, ugyanakkor átláthatóak legyenek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.