Matovič és Sulík, a jobboldal sírásói
Hosszú vergődés után a múlt héten felbomlott a 2020 februárjában a választóktól elsöprő támogatást élvező négyeskoalíció. Az SaS távozása után a Heger-kabinet kisebbségben folytatja, miközben ugrásra készen áll az ismét a népszerűségi listák élén álló Robert Fico.
Széthullik, aminek szét kell esnie – állíthatnánk visszájára Willy Brandt 1989-ben elmondott szimbolikus mondatát. A koalíció szétesése csak azoknak lehet meglepetés, akik 2020. február 29-e után Csipkerózsika-álomba szenderültek.
Az SaS távozásához vezető koalíciós héjanász okainak feltárásához sem kell politológusi diploma, ellenben a lélektani háttér megértéséhez jól jön a gyógypedagógiai végzettség.
Az önmagát szoborba öntő szlovák Messiás, Igor Matovič és a kormányfői székre ciklusról ciklusra hasztalanul ácsingózó Richard Sulík az elmúlt két és fél évben nemes egyszerűséggel kiskorúsították a szlovák politikát. A sokszor szint alatti, minősíthetetlen iszapbirkózás, megtetézve Matovič világmegváltó ötletrohamaival, kezelhetetlen helyzetet idézett elő. Eduard Heger, ahogy az megjósolható volt, a villámhárító emberi formájáért hiába kérte a szabadalmat Benjamin Franklintől – így megmaradt annak ami: az első számú egyszerű ember papucsának orrán egy szürke pamutbojt.
Már csak azért is gyógypedógus után kiált a Matovič és Sulík által bemutatott ócska cirkusz, mert a fenenagy korrupcióellenes nekibuzdulás és a Fico-féle politikai maffia elszámoltatatása helyett a nagy igyekezetükben szétverték a saját kormányukat.
A következmények pedig a napnál is világosabbak, hiába mutogatnak egymásra olyan bőszen a nevezett tesztoszteronlovagok. Egy következő választáson kényelmesen gyalogolhat vissza a hatalomba a 2020-ban megbukott baloldal. Megjegyzem, minél később tartják azt a választást, annál nagyobb fölénnyel.
Az erősen a szektásodás jeleit mutató Matovič-hívek most azt bizonygatják, végre távozott a kormányból a kerékkötő SaS, innentől minden simán fog menni. Miközben kevés könnycseppet hullajtunk a liberális kiválók után, azt azért csak megkérdeznénk: ha eddig szilárd parlamenti többség birtokában is túl nagy falatnak bizonyult a stabil kormányzás, hogy fog mindez menni kisebbségben?
A vergődés és a szappanopera garantáltan folytatódik: ha a maradék két és fél párti kormány bármilyen döntését keresztül akarja vinni a parlamenten, eseti alkukra kényszerül.
Az ellenzék padsoraiban ülő Fico és Pellegrini legfeljebb abban lehet partner, hogy idő előtt oszlathassák fel a pozsonyi Tisztelt Házat, ezért maradnak a rossz pedigréjű ex-Kotlebások, vagy az emberarcúbban idegengyűlölő „republikások”. Nem is beszélve arról a lehetőségről, hogy a frissen az ellenzéki padsorokba kiült SaS-es képviselőknél kilincseljenek támogatásért. Vagyis tetszik, nem tetszik, az SaS kilépésével csak annyi történt, hogy új díszletek között nézhetjük a Matovič–Sulík-show újabb felvonását.
Azt azonban ne tagadjuk, felvidéki magyarként a magyarfóbiás Ivan Korčok külügyminiszter távozása valódi jutalomfalat. Ha a jótündértől lenne egy kívánságunk, a lelépő külügyért arra kérnénk, fogadja meg a Gyurcsány ellen 2006-ban tüntetők óhaját, vigye az összes haverját! A vényasszonyok nyarában olvadásnak indult koalíció zuhanyhíradója szerint azonban a felvidéki magyarokban biztonságpolitikai kockázatot látó Martin Klus külügyi államtitkár akár a posztján is maradhat.
A konzervatív-liberális szembenállást más helyzetekben oly bőszen meglovagoló Igor Matovič, úgy tűnik, ebben az esetben hajlandó eltekinteni Klus rovott pártmúltjától.
Mivel Matovič erről nem beszélt, ezért nem tudjuk, hogy Klusék az SaS mensevikjei, azaz kisebbségi és a történelem feledésére ítélt frakciója, avagy netán bolsevikok, s övék a többség, s vele a lánglelkű jövő.
Az pedig már igazán hab a tortán, hogy az SaS mételyétől megtisztított két és fél párti kormány hosszas szülési fájdalmak után múlt hét végére három miniszterjelölt nevét csak kiizzadta magából. A hírek szerint egyedül Gröhling utódjában nem tudtak megegyezni a felek, miután az oktatási tárcát vezető suszter eltávozott a kaptafától, a helyére ideiglenesen Eduard Heger kormányfő készül.
Ahogy az egyszeri többségi mondaná, az igazi bonbon nekünk magyaroknak azonban a Korčokot váltó Rastislav Káčer, és a hírek szerint a Sulík székébe készülő Karel Hirman.
A korábban budapesti nagykövetként is tevékenykedő Káčer az elmúlt években többször bírálta az Orbán-kormányt, egy lapinterjújában a közelmúltban egyenesen azzal vádolta meg a magyar kormányfőt, hogy határrevízióra törekszik. Karel Hirman leendő gazdasági miniszter pedig az Ukrajna elleni februári orosz támadás előtt riogatott azzal egy szlovák konzervatív portálon megjelentett írásában, hogy Putyin és Orbán szövetséget kötött Szlovákia feldarabolására.
Tegyük rögtön hozzá, sem Káčer, sem Hirman nem feledteti Ficóék 2006 és 2010 közötti országlását, a következmények nélkül maradt dunaszerdahelyi szurkolóverést és Malina Hedvig szégyenletes meghurcolását. Felvidéki magyarként aligha várjuk vissza a hatalomba Robert Ficót és jobban fésült klónját, Peter Pellegrinit. Az a helyzet, hogy itt állunk két pogány közt, rész-hazában. Csakhogy ami Bethlen Gábor korában a Habsburgok meg a törökök voltak, nekünk ugyanaz Matovič és Fico. Ideje lenne a két pogány helyett magunkkal foglalkozni. Nem egymással, magunkkal!
Megjelent a Magyar7 2022/37. számában.
