Matovič és a magyar betegség
A február 29-i választásokat követően valószínűleg négypárti kormány alakul. Igor Matovič földindulásszerű győzelmét követően egy időre mégis lekerült a címlapokról – a múlt héten Szlovákiában is megjelent az új koronavírus.
Miközben a közvélemény erősen görbült tükrében a járványnál is sebesebben terjedő pánikhangulattal a veszély elbagatellizálása vetélkedik, a felvidéki magyar politika egészen világos kórképpel szolgál önnönmagáról.
A 16. századi török világban Magyarország az állandó háborúskodások helyszíne volt. A királyi Magyarországon harcoló császári katonák körében félelmetes ütemben terjedt a kiütéses tífusz. Ma már tudjuk, a betegséget egy sejtparazita okozza, amely főleg a szennyezett ivóvíz által terjed. Egy német orvos a császári katonák körében dühöngő kórt morbus hungaricusnak, azaz magyar betegségnek nevezte el. A 19-20. században a kor népbetegségét, a gümőkórt, vagyis a tuberkulózist emlegették magyar betegségként. Ha a politikában létezik magyar betegség, akkor ez minden bizonnyal a kompromisszumképtelenségből fakadó önsorsrontó megosztottság.
A politikában közhelynek számít, hogy egy választási kudarcot gyászmunkának kell követnie. Ennek célja a kudarchoz vezető hibák feltárása, az okok kielemzése. Enélkül az adott politikai közösség aligha tud sikeres új korszakot kezdeni.
Traumatizált helyzetben azonban a gyászmunka éppen ellentétes hatást válthat ki: a kudarchoz vezető okok feltárása helyett bűnbakkeresésbe, a korábbi hibák törvényszerű megismétlésébe torkollhat a folyamat.
Aligha kell bizonygatni, a felvidéki magyar politika traumaként élte meg, hogy márciustól nem lesz olyan párt a szlovák parlamentben, amely döntően a magyar szavazatoknak köszönhetően jutott be.
Egy biztos, a múlt hét magyar–magyar szócsatái, a választási eredményeket értelmező bűnbakkereső számháború nem a megoldás irányába mutat.
Bizonyosnak látszik, a politika is tanulhatna a vállalati döntéshozataltól. A kreativitást a döntések szolgálatába állító ötletbörze a céges világban máig tartóan meghonosodott. Arra, hogy a politikai döntéshozatal is tanulhat a pszichológiától, szemléletes példa az 1962-es kubai rakétaválság. Kennedy elnök azért nem hozott elhamarkodott döntést, mert az akkoriban divatos csoportdinamikai kutatások eredményeként az összes lehetséges ellenérvet is meghallgatta, teret adva ezzel a kockázatelemzésnek.
Egy-egy összeszokott csoporton belül ugyanis a dinamika olyan irányba hat, hogy ha vannak is ellenérvek, azok súlytalanok maradnak.
Az „ördög ügyvédjének” azonban éppen az a feladata, hogy a születendő döntéseket minden lehetséges eszközzel opponálja. Egy-egy ilyen advocatus diaboli politikai pártjainknak is elkelne, ahogy a jó értelembe vett baráti kritika is.
Az ötletbörze persze párbeszédet feltételez, amelynek meghirdetése nem lehet a pozícióharc része, ahogy az ötletbörzét sem helyettesítheti egy-egy csodafegyverként előadott előválasztási ötlet belengetése.
A közép-kínai nagyváros, Vuhan nevét néhány héttel ezelőttig a széles nagyvilágban, gyanítjuk, kevesen ismerték. Az onnan kiinduló új koronavírus-járvány azonban, még ha az Egészségügyi Világszervezet szemérmesen nem is beszél róla, pandémiává, azaz világjárvánnyá szélesedett. Szlovákiában a Covid–19 vírus első igazolt megjelenései egybeestek a választásokat követő kormányalakítás első tárgyalásaival.
Múlt pénteken a címlapokról frissiben lekerült a választások győztese, Igor Matovič, hogy teret adjon leköszönő elődjének, Peter Pellegrininek. A választási versenyhez mérten későn jött utóhatása ez annak a törvényszerűségnek, hogy egy válsághelyzet automatikusan a kormányon lévőkre irányítja a figyelmet.
Bár leköszönő kormányfőként a válság határozott kezelésével Pellegrini könnyen beváltható rokonszenvpontokat már aligha szerezhet, a koronavírus-járvány kormányzati kezelése Igor Matovič kompetenciájának első nagy próbája lehet.
A választási matematika széles mozgásteret biztosít a győztes OĽaNO-nak. A Sme rodinával, az SaS-szel és a Za ľudíval kiegészülve alkotmányos többsége lehet a felálló kormánykoalíciónak. Ez a szlovákiai választások történetében egyedül Mikuláš Dzurindának sikerült 1998-ban. A két választás egyébként is számos párhuzamot hordoz, akár a magyar szavazók választási magatartását illetően is, akik először akkor szavaztak tömegesen szlovák pártra a kormányváltás reményében.
A győztes OĽaNO pozícióját erősíti, hogy a három potenciális kormányzati partnere közül bármelyiket nélkülözve is többségi koalíciót tud felállítani.
A múlt héten már látható volt, hogy az OĽaNO számára a legközelebbi partner az SaS lehet, töréspontok a koalíción belül Kiska és Kollár pártja között alakulhatnak ki, akik között a politikai távolság a legnagyobb. Bár a véleményformáló liberális értelmiség a PS/Spolu kimaradása miatt ultrakonzervatív fordulatról beszél, valójában világnézeti kérdésekben Matovičnak egyáltalán nem érdeke frontot nyitni. A ciklus elején legalábbis biztosan nem.
Az OĽaNO elsődleges érdeke egy stabil kormány tető alá hozása, amely alkotmányos felhatalmazással a háta mögött képes lehet megvalósítani a párt antikorrupciós programját.
Az így szerzett rokonszenvpontok még jól jöhetnek a leendő legerősebb kormánypártnak, amely meglehetősen bizonytalan lábakon álló, komoly versenyképességi gondokkal küszködő gazdaságot örököl a leköszönő kabinettől.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/11. számában.
