2022. október 30., 13:58

Matovič: Akkor is folytatja a kormánykoalíció, ha ideiglenes költségvetés lesz

A kormánypártok megegyeztek, hogy akkor is folytatják, ha a parlamentben nem sikerül elfogadni a költségvetést és ideiglenes költségvetés lép életbe – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke a TA3 televízió vasárnapi politikai műsorában.

Matovič
Fotó: TASR

Mint mondta,

most nincs idő előrehozott parlamenti választásra, nem teszik ki bizonytalanságnak az embereket, és a legfontosabb, hogy eljuttassák hozzájuk a támogatásokat.

Megegyeztünk, hogy harcolni fogunk. Ha lesz költségvetés, ha nem, nem hagyjuk cserben az embereket, nem vágunk most bele egy parlamenti választási kampányba

– jelentette ki Matovič, hozzátéve, hogy tisztázták álláspontjukat a Sme rodinával.

Azt mondta,

meg kell harcolniuk azért, hogy ideiglenes költségvetésnél is biztosítva legyen az állam működése, bár bízik benne, hogy végül sikerül elfogadtatni a büdzsét.

Azt is kijelentette, még nem tudja, honnan lesznek meg az ehhez szükséges képviselői szavazatok, de ha a független képviselők megszavaznak valamilyen törvényt, az a szavai szerint még nem jelenti automatikusan azt, hogy együttműködnek a kormánykoalícióval.

Matovič hozzátette,

a kormány ülésein és a koalíciós tanácson már két hónapja megszűnt a veszekedés, konstruktív hangulat uralkodik és az emberek megsegítésére fogadnak el intézkedéseket.

Szerinte ez annak az eredménye, hogy a kormányjavaslatokat korábban blokkoló koalíciós partnerük ellenzékbe vonult.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.