Matovič: A Slovensko támogatná az SNS által javasolt tranzakciós adó eltörlését
A Slovensko mozgalom támogatná az SNS javaslatát, amely eltörölné a tranzakciós adót a kisvállalkozók és egyéni vállalkozók számára – erről Igor Matovič, a mozgalom vezetője és parlamenti képviselő beszélt a Joj 24 televízió Politika 24 című műsorában.

Matovič ugyanakkor kétségeinek adott hangot, hogy az SNS elnöke, Andrej Danko valóban végigviszi-e a javaslatot, vagy visszakozik.
Hozzátette, drukkol neki, de hibának tartja, hogy a tranzakciós adó bevezetését annak idején maga is megszavazta.
A politikus egyúttal jelezte, hogy
pártja nem támogatja a kormány által javasolt alkotmánymódosítást, amely jelenleg második olvasatban van a parlament előtt.
Indoklása szerint nem kívánnak „a maffiával kollaborálni”. Szerinte
a Slovensko mozgalom már korábban jelezte, hogy támogatták volna a KDH alkotmánymódosító javaslatát, amely azonban nem ment tovább második olvasatba.
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány alkotmánymódosító javaslatára a Keresztény Unió (KÚ) képviselői is igennel szavaztak, akik egyébként a Slovensko mozgalom frakciójában ülnek. Ennek kapcsán Matovič elmondta:
a KÚ önálló párt, saját véleménnyel, és náluk megengedett, hogy a képviselők a lelkiismeretük szerint döntsenek.
Ismét bírálta a jelenlegi kormányt, és kifogásolta több döntését, köztük azt a törvényt, amely kompenzációt nyújtana azoknak, akiket a COVID-19 járvány idején bírságoltak meg. Elismerően nyilatkozott ugyanakkor Peter Pellegrini államfőről, aki veszélyes precedensnek nevezte a törvényt, és jelezte, hogy nehezen fogja aláírni.
A műsorban szó esett a járványkezelésről is Matovič kormányfősége idején. Mint mondta, Szlovákia hasonló intézkedéseket vezetett be, mint más fejlett országok, és a jelenlegi kormány hatóságai alaptalanul támadják őt emiatt.
A választások utáni együttműködést illetően Matovič kijelentette:
céljuk, hogy nélkülük ne lehessen új kormányt alakítani.
Kizárta az együttműködést a Smerrel, a Hlassal, az SNS-szel és a Republikával.
Ugyanakkor támogatásukról biztosította azokat, akik szerinte valóban Szlovákia érdekében dolgoznak. Reményét fejezte ki, hogy a PS, az SaS és a Demokrati a választások előtt összefognak, hogy egy erős liberális-progresszív koalíció jöhessen létre, megakadályozva a szavazatok szétforgácsolódását.