2020. november 24., 16:03

Matovič a Facebookon: Ne haragudjatok, jobb lett volna, ha hallgatok!

Érdekes ország Szlovákia, érdekes, mert kormányfője közösségi oldalán többet közöl egyetlen nap alatt, mint más miniszterelnök egy egész évben. Unalomig agyonismételt klisé ez a posztmodern politikáról, de Igor Matovič a két lábon járó bizonyítéka annak, néhány kivételtől eltekintve véget ért az államférfiak korszaka. Az olyan államférfiaké, akik nem a közösségi oldalakon keresztül politizálnak, mindenképp.

Fotó: TASR
Nehéz idők ezek. Elnézést!

- kezdi aktuális bejegyzését a kormányfő, majd úgy folytatja, a tegnapi, éjszakába nyúló koalíciós tanács után közölte kollégáival, 

se kedve, se ereje folytatni, ha nem változik meg a helyzet, ennyi volt!

Hogy pontosan miről ír a miniszterelnök, nem konkretizálta, de nem nehéz kitalálni, Richard Sulíkkal a járvány okán kialakult konfliktusára, illetve a főügyész-választás miatt kialakult hercehurcára gondolt, ahol pedig a Sme rodinával sikerült szembekerülnie. Szlovák sajtóértesülések szerint ráadásul hétfő este újabb koalíciós frontvonal nyílt a tömeges tesztelés karácsonyi fordulói miatt is, ahogy fent is látszik, a kormányfő megint belengette felmondását.

A kormányfő azt fejtegeti, Szlovákia a háború óta nem volt ilyen rossz helyzetben, értelmetlen és káros politikai népszerűségre, tizedszázalékokra hajtani, most életekről van szó.

Igor Matovič nagyon önkritikusan beismeri, amit már az egész ország belátott, felesleges volt minden egyes "bordák közé irányult szúrásra" reagálnia, de egyszerűen nem bírta ki, hogy ne vágjon vissza. Úgy érezte ugyanis, írja, ez "nem csak őt és mozgalmát sérti, hanem a másik két koalíciós pártot is".

Matovič nem írja le Sulík, illetve a SaS nevét, de figyeljük meg, megint milyen ügyesen állítja fel a "mi hárman" "ellenetek" dichotómiát. Hónapok óta ezt csinálja egyébként...

Mindezek ellenére,

elismerem, jobb lett volna, ha hallgatok, nem reagálok, lenyelem a nyelvem. Az emberek döntöttek volna maguktól. Elnézést kérek a viselkedésemért. Bocsánat!

Hogyan tovább, teszi fel végül a kérdést a szerző, s rögtön meg is kapjuk a választ. Innentől nem kell, hogy kimenjen minden egyes csörte a nyilvánosság elé, a koalíciós tanácson belül kell megvitatni az ellentéteket, családon belül, "ahogy az egy működő családhoz illik". 

Bízom benne, hogy Ricsi és én újra barátunk leszünk, éppen úgy, ahogy legalábbis én, hosszú éveken keresztül tekintettem rá.

Posztját egy csodálatos hashtaggel zárja az ország Matoviča : #akinemdolgozikcsakaznemhibázik

Köszönjük miniszterelnök úr!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.