Martin Klus nem ért egyet a bizalmatlansági indítvánnyal, kilép az SaS-ből
Martin Klus független parlamenti képviselő tagsága megszüntetését kéri az SaS-ben, ezt a közösségi hálón jelentette be azt követően, hogy a párt rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte a kormány leváltására.
Klus október végén már kilépett az SaS-frakcióból és lemondott a párt alelnöki posztjáról.
Nyolc évig működött együtt a párttal, három évig volt a tagja.
Klus kijelentette, érti, hogy ellenzéki pártként az SaS-nek nincs túl sok lehetősége, de a kormány megbuktatásának következményeit kell mérlegelni. „Nem politikusként, hanem politológusként mondom, hogy végül a Smer-SD és a Hlas-SD diadalmas visszatérését tartom valószínűnek. Pontosan úgy, mint a 2012-es előrehozott választáson. Csak most megeshet, hogy alkotmányos többséggel térnek vissza” – véli Klus.
Hozzátette, 2012-höz hasonlóan az SaS most is nehezen jutna be a parlamentbe.
„Éppen ezért eléggé csodálkozom, hogy hajlandók ekkora kockázatot vállalni. Ezzel nem tudok azonosulni, ezért az elkövetkező napokban kérni fogom a párttagságom megszüntetését” – tette hozzá.