2020. május 16., 14:38

Május végén új elnöke lehet a Hídnak: Sólymos ellenjelölt nélkül marad?

Eddig egyedül Sólymos László jelentkezett be az elnöki székért – és nagyon úgy tűnik, hogy ez így is marad a Híd tisztújító közgyűléséig.

Egy ideje nagy a csend, és mintha megállt volna az élet a Híd háza táján: se egy nyilatkozat, se egy állásfoglalás. A párt honlapján található Hírek rovatban az elmúlt két hónapból mindössze két bejegyzés olvasható. Annyi biztos csupán, hogy a parlamenti választások kudarca után a teljes elnökség lemondott, és jelenleg egy négytagú (Agócs Attila, Peter Krajňák, Pataky Károly és Sólymos László) megbízott testület vezeti a pártot.

A járvány közbeszólt

Mint azt a Híd szóvivőjétől megtudtuk, ennek a négyesnek a feladata a tisztújítás előkészítése és levezénylése. Magdeme Klára a ma7 érdeklődésére elmondta azt is, hogy

a párt tisztújító kongresszusa az eredeti elképzelések szerint már április közepén-végén lezajlott volna, a koronavírus-járvány azonban erre nem adott lehetőséget, így ennek időpontját május végére halasztották.

„Amennyiben a járvány alakulása és a korlátozások további enyhítése ezt lehetővé teszi, a tisztújító közgyűlésre május végén kerülhet sor – természetesen a hatályos óvintézkedések maximális betartása mellett” – közölte a szóvivő.

Hálátlan szerep?

Úgy tűnik, Bugár Béla öröksége meglehetősen terhes, a ma7 információi szerint ugyanis nincs nagy tülekedés a pártelnöki tisztségért. Eddig egyedül Sólymos László korábbi környezetvédelmi miniszter beszélt arról, hogy vállalná a feladatot – és háttérinformációk szerint nem is igen lesz más, aki versenybe szállna Sólymossal szemben az elnöki székért.

A Híd szóvivője ugyanakkor nem zárta ki, hogy a tisztújító közgyűlésen lehetnek olyanok, akik megpályázzák a párt legfőbb tisztségét.

Úgy tudjuk, a szóba jöhető jelöltek közül korábban Érsek Árpád, Agócs Attila és Ravasz Ábel neve hangzott el a legtöbbször a párt berkeiben. Érsek esélyei azonban február 29-e után alaposan megromlottak, így ma már szinte teljességgel kizárható, hogy versenybe szállna az elnökségért. Ne felejtsük: listavezetőként – legalábbis hivatalosan – az „ő lelkén (is) szárad” a parlamenti választások kudarca.

De Agócs és Ravasz indulása sem valószínű – noha mindketten fontos tagjai a Hídnak.

Ráadásul mindketten megfelelő ellenpólusai lennének a konzervatívabbnak számító és a magyar kormánnyal megengedőbb hangnemet megütő Sólymosnak.

Egyedül Sólymos?

Agócs eddig sem igen mutatott túl nagy érdeklődést a nagypolitika iránt. Mint ismert, csupán a választások előtt két évvel vállalta fel a „hidas színeket”, s lett a párt alelnöke. Ráadásul népszerű – és kétségkívül felkészült – polgármesterként a parlamenti választások során szűkebb pátriájában sem szerepelt valami fényesen.

Füleken, ahol a legutóbbi helyhatósági választásokon még ellenjelölt nélkül választották meg újra polgármesternek, személyes „sármja” sem bizonyult elegendőnek: a Híd alig több mint 20 százalékkal csupán a második helyet szerezte meg.

Noha ez a vereség nem több kisebb presztízsveszteségnél, arra mindenképpen elegendő, hogy az elnöki székért folyó éles versenyhelyzetben kijátsszák ellene.

Agócshoz hasonlóan Ravasz sem mutatja semmi jelét annak, hogy ambíciója lenne az elnöki poszt elfoglalására. Képzettsége és talán már politikai tapasztalata is meglenne ehhez. Valószínűleg azonban felmérte, hogy noha az elmúlt időszakban az első sorban harcolva fontos szerepet játszott alelnökként, szakpolitikusként és stratégaként a Hídban, nincs meg a támogatottsága és népszerűsége saját pártjában ahhoz, hogy elnök legyen belőle.

Párton belüli elfogadottságát tovább rontotta, hogy kampányfőnökként kulcsszerepe volt a Híd választási fiaskójában.

Együttműködés pártja 2.0

Marad tehát Sólymos, aki egy korábbi nyilatkozatában maga is elismerte, nem lesz könnyű helyzetben az, aki Bugár Bélától átveszi majd a marsallbotot.

Mint mondta, ha bizalmat kapna párttársaitól, az összefogás irányába kormányozná a Híd hajóját, mert véleménye szerint csak a szlovákiai magyar pártok összefogásával biztosítható a "magyarság parlamenti képviselete”.

Lássuk be: nem egy forradalmian új ötlet, de mentségére legyen szólva, az elmúlt bő tíz évben senkinek sem sikerült ezt összehoznia.

Bugár Béla árnyékát azonban nem lesz egyszerű átlépnie, már csak azért sem, mert jelen pillanatban még nem tudni, hogy maga Bugár milyen szerepet szán saját magának az újjáalakuló Hídban: az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy önként megválna minden befolyásától, és visszavonulna kertje csendjébe – ahogyan azt most gyakorolja. Nem egy epikuroszi alkat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.