Magyarországra látogatott Peter Pellegrini
Hivatalos látogatásra érkezett hétfőn Budapestre Peter Pellegrini, a parlament elnöke.

Pellegrini megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével - közölte a TASR hírügynökség budapesti tudósítója.
A szlovák parlament elnöke délben munkaebéden vett részt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd az államfő rezidenciáján, a budai Sándor-palotában fogadja Sulyok Tamás, a vasárnap beiktatott új köztársasági elnök.
Szlovákia számára fontos a visegrádi négyek (V4) további működése – jelentette ki hétfői magyarországi látogatása során Peter Pellegrini házelnök, Kövér László magyar házelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. Pellegrini leszögezte, azokon a területeken, ahol egyetértés van Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia között, nagyon hasznosnak bizonyult az együttműködés.
A szlovák házelnök emlékeztetett, hogy a V4-es országok lakossága közel az EU 10 százalékát teszi ki.
– tette hozzá.
Pellegrini szerint nyílt és közvetlen megbeszélést folytattak Kövér Lászlóval.
– tette hozzá, és köszönetet mondott Magyarországnak, hogy részt vesz a szlovák légtér védelmében.
Felidézte, hogy
szlovák rendőrök segédkeznek a szerb-magyar határon. A két házelnök egyetértett abban, hogy Szlovákia és Magyarország sosem fogja elfogadni a migránsok kötelező elosztását.
– jelentette ki Pellegrini, és megismételte, Szlovákia semmilyen körülmények között nem küld egyetlen katonát sem Ukrajnába.