Magyar Péter: szeretnénk a visegrádi együttműködést feléleszteni
A visegrádi együttműködés felélesztéséről, erősebbé tételéről beszélt Magyar Péter első külföldi miniszterelnöki útján a lengyelországi Krakkóban kedden. A kormányfő újságíróknak azt mondta, az együttműködés alapjának az élő és erős lengyel-magyar kapcsolatnak kell lennie.
A politikus elmondta, delegációja, amelynek több miniszter is tagja, ismerkedő látogatásra érkezett, de konkrét ügyekben is szeretnék lefektetni az együttműködés alapjait. Példaként az infrastruktúrát, a kultúrát és az agráriumot említette. Hozzátette, hogy a két ország honvédelmi miniszterei is egyeztetni fognak.
Magyar Péter örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre. A miniszterelnök erről első külföldi látogatásán, kedden Krakkóban beszélt, miután udvariassági látogatást tett Grzegorz Ryś bíborosnál, krakkói érseknél. A kormányfő a visegrádi együttműködés felélesztését, erősebbé tételét is hangsúlyozta.
Magyar Péter megtisztelőnek nevezte, hogy miniszterelnökként első útja Lengyelországba vezethetett, megjegyezve, hogy régi hagyományt élesztett fel ezzel. Azt mondta, személyes döntése volt, hogy Krakkóban kezdi, majd Varsóban folytatja a látogatást. Büszke vagyok arra, hogy a magyar emberek felhatalmazásának köszönhetően, az új magyar kormány vezetőjeként tovább erősíthetem az ezeréves magyar-lengyel barátságot és szövetséget - fogalmazott.
Magyar Péter örömét fejezte ki, hogy II. János Pál néhai pápa szobra mellett kezdheti látogatását, megjegyezve, talán nem idézett többször mondatot az egykori pápa jelmondatánál: Ne féljetek! Hangsúlyozta: az útra hat tárcavezető kíséri el, közülük Tarr Zoltán kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős, Orbán Anita külügy-, valamint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter már a krakkói programon is részt vesz.
Megemlítette: tárgyalásai során találkozik a lengyel állam- és kormányfővel, a törvényhozás mindkét házának elnökével, illetve Lech Walesa egykori köztársasági elnökkel. A miniszterelnök kérdésre válaszolva beszélt arról is, minden adott ahhoz, hogy a lehető legerősebbek legyenek a lengyel-magyar kapcsolatok; Magyarország szeretné a visegrádi együttműködést feléleszteni, erősebbé tenni. Az együttműködés alapjának az élő és erős lengyel-magyar kapcsolatnak kell lennie. Az egyebek mellett korrupcióval gyanúsított és Magyarországon menedékjogot kapott Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszterről és egykori helyetteséről, Marcin Romanowskiról a kormányfő azt mondta, a sajtóból értesültek arról, hogy a két politikus az Egyesült Államokban tartózkodik, és annak nincs jele, hogy közvetlenül Magyarországról hagyták volna el Európát.
Vélhetően a schengeni zónán belül egy másik országból távozott Európából Zbigniew Ziobro és a házastársa - közölte, megjegyezve: tudomása szerint miniszterelnöki beiktatása előtt pár órával hagyták el Magyarországot. Kitért arra, hogy a krakkói érseknek is megerősítette, személyesen is nagyon fontosnak tartja a lengyel-magyar barátságot, a két ország közös történelmét. Grzegorz Ryś bíborossal arról is beszéltek, mit kellene tenni annak érdekében, hogy a fiatalok is magukénak érezzék a közös történelmet - mondta. A politikus elmondta, delegációja ismerkedő látogatásra érkezett, de konkrét ügyekben is szeretnék lefektetni az együttműködés alapjait.
Példaként az infrastruktúrát, a kultúrát és az agráriumot említette. Hozzátette, hogy a két ország honvédelmi miniszterei is egyeztetni fognak, a védelmi ipari együttműködés egy fontos terület. Magyar Péter a varsói magyar nagykövet után további nagykövetek esetleges visszahívásáról kiemelte: nyilván várhatóak, teljesen normális folyamat egy kormányváltás után, hogy a politikai kinevezetteket vagy azon nagyköveteket, akik nem tettek túl sokat a fogadó ország és Magyarország közötti kapcsolatok erősítéséért, visszahívja az új kormány. Mi is így fogunk tenni - rögzítette. Akik tettek a kapcsolatok megerősítéséért, azok a pozíciójukban maradnak - jelezte.