Magyar Péter: az új köztársasági elnök feltétel nélkül szeresse a hazát
A feltétel nélküli hazaszeretet jelölte meg a következő köztársaságielnök-jelölt előtt lényeges követelményként a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Magyar Péter beszédében a magyar érdek hat feltételét nevezte meg és azt ígérte: a kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését.
Magyar Péter az államfőválasztásról azt mondta, "tiszta lappal indulunk, nem kötnek minket a korábbi paktumok vagy éppen szokások". Hozzátette, ne várják tőlük azt, hogy a régi ellenzék, vagy a Tisza szavazóinak válasszanak elnököt. Akkor döntenek jól, ha olyan elnököt választanak, aki végre az egész ország elnöke lesz - mutatott rá, azt kérve a pártoktól, a civilektől, mondják el, kit és milyen értékek miatt tartanak méltónak arra, hogy a köztársaságot képviselje. Természetesnek nevezte, hogy nem lesz olyan köztársaságielnök-jelölt, aki mindenkinek megfelel. Magyar Péter közölte, az új államfőnek nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie, sőt, nem kell jogásznak sem lennie. Példaként hozta Göncz Árpádot, akit szerinte nem az 1944-ben megszerzett jogi diplomája, hanem a műfordítói zsenije és embersége miatt őriz sok-sok magyar ember a szívében a mai napig. Magyarországot hosszú éveken át hivatásos, nagyon gyakorlott politikusok, kiváló jogászok vezették, akik pontosan ismerték a hatalom szabályait, a törvények és az alkotmány útvesztőit, és mégis saját érdekeik szolgálatába állították az államot és a jogot - hangsúlyozta.
A köztársasági elnöknek olyan embernek kell lennie, aki őrködik a nemzet egysége és az alkotmányosság felett; lehet biológus, történész, orvos, művész és jogász is, ha integritása és életútja alapján azt lehet hinni róla, hogy erővel, tisztességgel, kitartással és hazaszeretettel el tudja végezni ezt a munkát - rögzítette.
További feltételként jelölte meg, hogy az új államfő ismeri a haza örömeit, sebeit és az erejét, aki számára a haza egy élő közösség, aki érti a kimondott szó súlyát, képes higgadtan mérlegelni, meghallgatja az eltérő véleményeket, és tudja, minden döntésének következménye van. Mindegy, hogy nő vagy férfi, mindegy, mi a végzettsége, milyen családból származik, mindegy, hogy vidéki vagy budapesti, vagy hogy milyen szakmában teljesedett ki, a lényeg, hogy feltétel nélkül szeresse a hazát - közölte. Magyar Péter elmondta, azt kérik a következő köztársasági elnöktől, hogy egy átmeneti időszakban, az alkotmányozási folyamat végig vállalja "ezt a nehéz, de szép feladatot", amely most sem lesz más, mint az egész nemzet képviselete.
Értékelése szerint az elmúlt 36 évben hét köztársasági elnöke volt Magyarországnak, valamennyiüket politikai megállapodások, paktumok, pártpolitikai döntések következtében választották meg. Ez hatással volt elfogadottságukra - jegyezte meg. Esélyt kaptunk arra, hogy 1990 óta most először pártokon felülálló jelöltet válasszunk - hangoztatta.
Azt kérte a kormánypárti és az ellenzéki képviselőktől, hogy a köztársasági elnöki intézményt, a közjogi intézmények függetlenségét, a gyermekek biztonságát, a közvagyon védelmét, az oktatás jövőjét és Magyarország nemzetközi biztonságát tekintsék olyan ügyeknek, amelyekben a pártpolitikai érdek alárendelendő a magyar érdekeknek. A miniszterelnök "A valódi magyar érdek" címmel elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar érdek hat feltételét nevezte meg: a működő, független és tisztességes államot, az erős és fenntartható gazdaságot, a tudást, a biztonságos, emberhez méltó életet, a nemzet biztonságát és a nemzeti egységet.
Felidézte a reformkor, 1956 és a rendszerváltás időszakát és arról beszélt: a magyar történelem legnagyobb eredményei rendre akkor születtek, amikor a magyarok megtalálták a közös nevezőt. Hangsúlyozta: a magyar történelem nagy alakjai keményen vitatkoztak egymással, de közben mindig tudták, hogy a vita célja az ország előbbre vitele, és léteznek határok, amelyeken a pillanatnyi politikai előny kedvéért sem szabad átlépni.
Szerinte ma ismét ilyen történelmi pillanatban vagyunk, mert egy hosszú, dicstelen korszak lezárult, a választók felhatalmazása pedig nem egyszerű kormányváltásról, hanem rendszerváltásról szólt. A miniszterelnök az Orbán-kormánytól az új kabinetre hagyott örökséget súlyosnak nevezte, ide sorolva többek között a "történelmi" költségvetési hiányt, a meggyengült közszolgáltatásokat, az eladósodott intézményeket és a bizalmukat vesztett állampolgárokat is. Magyar Péter a magyar érdek első feltételének a működő, független és tisztességes államot nevezte, hangsúlyozva, olyan ügyészségre, bíróságokra, alkotmánybíróságra, számvevőszékre, hatóságokra és köztársasági elnöki intézményre van szükség, amelyek a törvényt, a közvagyont és a polgárok jogait védik. Jelezte: ezért is módosították az alaptörvényt és építik újjá a közjogi intézmények függetlenségét.
Az Orbán-kormányt azzal vádolta, hogy a jogot kiváltságok bebetonozására, vagyonok kimentésére és politikai ellenfelei ellehetetlenítésére használta, ugyanakkor azt ígérte: amíg a Tisza vezeti az országot, a jog feladata a közösség védelme, a hatalom korlátozása, az alapvető jogok biztosítása és az elszámoltathatóság megteremtése lesz. A magyar érdek második feltételének az erős, tisztességes és fenntartható gazdaságot nevezte. Hangsúlyozta: Magyarország örömmel fogad minden beruházót, amely munkahelyeket teremt, tudást hoz, erősíti a magyar beszállítókat, megbecsüli a dolgozókat és tiszteletben tartja a földjeinket, vizeinket, levegőnket, valamint a helyi közösségek jogait. Kijelentette: egy beruházás akkor szolgálja a magyar érdeket, ha a dolgozó tisztességesen keres, a település fejlődik, a magyar vállalkozó megrendelésekhez jut, és nem a természet, a magyar víz, levegő és föld fizeti meg a profit árát.
Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót.
Azt írta, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérést, rendkívül hálás érte. "Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek. Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni" - írta. Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőle telhető módon támogatni fog majd e célok elérésében - tette hozzá Polgár Judit.