2020. december 30., 09:55
Frissítve: 2020. dec. 30. 16:47

Lučanský tragédiája után lemond az országos büntetésvégrehajtás vezetője, a miniszter is követheti

Milan Ivan, a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar vezetője (ZVJS - Zbor väzenskej a justičnej stráže) és az ország igazságügyi minisztere, Mária Kolíková közös sajtótájékoztatón számoltak be a Milan Lučanský öngyilkossági kísérletével kapcsolatos legfontosabb információkról. 

Fotó: TASR
Peter Pellegrini pártja, a HLAS-SD közben közösségi oldalán tájékoztatott arról, elvárják Mária Kolíková miniszter asszonytól, hogy a megfelelő következtetéseket levonva, távozzon posztjáról. 

Milan Ivan azzal kezdte a tájékoztatást, hogy az eddig átnézett kamereafelvételek alapján a börtön személyzete nem követett el hibát, betartották az előírásokat. Amikor kedden kora este megtalálták Lučanskýt a cellájában, azonnal hozzáfogtak az életmentéshez, "újraélesztették őt", majd húsz perccel később a mentők is megérkeztek. Délután 16:39-kor kerülhetett sor a kísérletre, kilenc perccel korábban, fél ötkor még minden rendben volt - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ivan szerint sem pszichiátriai, sem pszichológiai szakvélemény nem erősítette meg, hogy Lučanský hajlamos lett volna az öngyilkosságra. 

A volt rendőrfőkapitány kedden pszichológusnál és általános orvosnál is járt, semmi jele nem volt, mire készül. 

Ivan ugyanakkor azt állítja, nem ritkaság az öngyilkossági kísérlet a börtönökben. A büntetés-végrehajtási intézetek stresszes környezetet teremtenek - fogalmazott némileg sután, majd hozzátette, csak 2020-ban 41 öngyilkossági kísérlet történt, ebből három végződött halállal. Az eperjesi börtönben, ott, ahol Lučanskýt is fogva tartották, 8 kísérlet volt, egyik sem járt "sikerrel".

Milan Ivan végül bejelentette, az esettel összefüggésben, hat év után beadja a felmondását. 

Érdekes módon, Norbert Kundrák az eperjesi börtön igazgatója nem készül felmondani, 2015 óta irányítja az intézményt. Szerinte őt nem terheli felelősség.

Mária Kolíková igazságügyi miniszter, Ivannak némileg ellentmondva úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy hibáztak a börtön dolgozói, éppen ezért nagyra becsüli, hogy a büntetés-végrehajtás vezetője beadta a felmondását. A tárcavezető egy független vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amelybe várja az ellenzék politikusait is, de megszólít majd több jogászt, ombudsmant, sőt a köztársasági elnököt is. 

Saját, politikai felelőssége kapcsán Kolíková elmondta,

valóban politikai ügyről van szó, azt a politikától függetleníteni nem lehet. Arról is beszélt, egyelőre kivár, de, ha úgy érzi, nem élvezi már választói bizalmát, kész lemondani a miniszteri posztról.

Furcsa volt, hogy Kolíková kategorikusan tagadta, hogy Lučanský két héttel ezelőtti balesete egy korábbi öngyilkossági kísérlet lett volna. Szerinte ezt maga Lučanský is tagadta. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy ez önmagában nem sokat jelent, hiszen, ha a rendőrfőkapitány valóban meghalni készült, miért árulta volna el, hogy erre készül. Később, újságírói kérdésre azért annyit megengedett, hogy nem tudják kizárni ennek lehetőségét.

Sőt, Kolíková azt is elismerte, a két héttel korábbi baleset után a pszichiátriai osztályon kezelték Lučanskýt.

Az egykori rendőrfőkapitány állapotáról túl sok új dolgot nem tudtunk meg. Annyit közöltek csak, életben van, állapota válságos és változatlan. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.