Leyenék és az acéltarajos sül
Szinte hihetetlen, mily végzetesen félreérti mind Donald Trumpot, mind Vlagyimir Putyint a perifériára sodródott európai politika, vele együtt a nyugati haladár sajtó. Összevissza jelennek meg az egymásnak ellentmondó hírek, elemzések, amelyeknek az a közös nevezője, hogy valamennyi „jól informált” próbál lenni, és olyan kulisszatitkokkal igyekeznek etetni az olvasót, amelyekkel csak ők rendelkeznek.
Ennél is súlyosabb, hogy az európai vezető politikusok, akik miután évekig igyekeztek bolondot csinálni az amerikai elnökből, most ott tolonganak az előszobában, hogy a tárgyalások svédasztalánál nekik is jusson valami potyadék. De ne higgyük, hogy az őszinte aggodalom viszi őket oda, és a békéért tolakodnának! Az ő érdekük a háború folytatása, az utolsó ukránig.
Most azonban attól kell rettegniük, hogy a két nagyhatalom kikényszeríti a békét, és ők ott maradnak hoppon, s a szájzsibbadásig szajkózott hazugságaik miatt el lesznek zavarva.
Nyilván semmi sem lenne kívánatosabb, mint hogy Európa beleszólhasson az őt érintő legfontosabb döntésekbe, ehhez azonban ezek a vezetők alkalmatlanok, hiszen hitelüket veszítették. Mindenkinek jobb lenne, ha visszavonulnának (ha már nem lesznek elszámoltatva a háborús bűnrészességükért), vagy nyugdíjba mennének.
Miközben az amerikai és az orosz elnök a kör négyszögesítésével bíbelődik, ezek még most is azon törik a fejüket, hogyan kéne még jobban megbüntetni Oroszországot, sőt, az amerikai elnök zsarolásával is megpróbálkoznak. Mert úgy beleélték magukat a hazugságba, hogy Putyin egész Európát akarja, és olyan vehemenciával akarják az európai polgárok pénzét fegyverekre költeni, hogy az elképesztő. Bármily szánalmas, Ursula von der Leyennek az amerikai–orosz tárgyalások után csupán egy új természetrajzi fogalom, egy szörnyszülött állatfajta megalkotására futotta a fantáziájából. Szerinte Ukrajnának úgy kellene kinéznie, mint egy acéltarajos sülnek (sündisznónak?). Állig, szügyig, bokáig felfegyverkezve kellene védenie a demokráciát (amelyet amúgy lábbal tipor).
S még alig fejeződött be tanító bácsi fejtágítója a Fehér Házban, Kaja Kallas, az Unió „külügyminisztere” már el is böfizte magát, hogy aszongya Putyinnak nem lehet hinni, ezért az EU készíti az Oroszország elleni következő szankciós csomagot, amely már szeptemberben készen lehet.
Szerinte veszélyes lenne, ha Ukrajnát rábírnák arra, hogy a béke fejében átadjon területeket Oroszországnak. A brit BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Ez az a csapda, amibe Putyin be akar minket csalni.” Legújabban pedig már azt nyilatkozta, hogy a „legerősebb biztosíték egy ütőképes ukrán hadsereg”.
Emmanuel Macron szerint pedig „Putyin egy ragadozó, egy ogre az ajtónk előtt”. Mondjuk a párizsi ajtók kissé odébb vannak, de ha valakinek olyan ingatag a helyzete az országában, mint Macronnak, nem csoda, hogy keménykedve szeretne javítani rajta. Pedig ezek a nagyotmondások veszélyesek, mert arról árulkodnak, hogy ezek a realitásokat teljesen félreértő európaiak meg akarják fúrni a békemegállapodást.
Hogy mennyire nem értik (vagy nem akarják érteni) a helyzetet, a háborút kiváltó okokat, arra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nemrégi interjúja adott világos választ, amelyben azt mondta (nem szó szerint idézem): „Nem területeket akarunk, hanem védeni az oroszokat.” Aztán mondott még Lavrov ilyet is: „Látszott (az alaszkai csúcstalálkozón), hogy az amerikai elnök és csapata (…) őszintén szeretne elérni egy olyan eredményt, amely hosszú távú, stabil és megbízható lesz, ellentétben az európaiakkal, akik akkoriban minden sarkon azt hangoztatták, hogy csak a tűzszünet kell, és utána továbbra is fegyvert fognak szállítani Ukrajnának.” Ami ugye eddig is világos volt, hiszen a háború három és fél éve alatt az európaiak és az Európai Unió egyetlen percig sem kereste a megoldást a békére, csak a szankciókat, a fegyverszállítást és Ukrajna vég nélküli pénzelését szorgalmazta.
Ukrajnával ugyanakkor, azon túl, hogy fölöslegesen és értelmetlenül hagyta magát belelovalni ebbe a konfliktusba (és amikor az elején kiszállhatott volna belőle, Zelenszkij haptákba vágta magát Boris Johnson előtt, és kezdetét vette egy, az első világégéshez hasonlító háború), a legnagyobb probléma, hogy nem képes magát meghatározni. Olyan országról beszélünk, amelyben nincs összetartó erő (hiszen a honvédő háborújukhoz erőszakkal kell összefogdosni a katonákat), a korrupció az egekben jár, a demokratikus intézmények, az egyház, a többpártrendszer pedig rég le lett bontva.
A jelenlegi – egyszemélyes – ukrán vezetés még a saját alkotmányát sem képes betartani, amelyben biztosítja az országban élő kisebbségek jogait. Beleértve természetesen az oroszokat és magyar honfitársainkat. Ne felejtsük el, hogy főleg emiatt robbant ki a háború!
Napjainkban úgy tűnik – mert ezzel van tele a nyugati sajtó –, mintha Magyarország valami rejtélyes okból gyűlölné Ukrajnát. Ám ha valaki nem emlékezne rá, idézzük fel a 34 éve kötött magyar–ukrán szerződést. 1991. december 6-án a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló szerződés aláírásával az államközi kapcsolatok szintjére emelte a kárpátaljai magyarság jogállásának a kérdését. A szerződés 17. cikkelye leszögezi: a „Szerződő felek (…) kifejezik meggyőződésüket, miszerint az igazságosság, a stabilitás és a demokrácia megkövetelik, hogy kölcsönös védelemben részesüljön a nemzeti kisebbségek etnikai, nyelvi és vallási identitása. Ennek biztosítására meg kell teremteni minden szükséges feltételt.”
Működött is a dolog, egészen addig, míg a (természetesen nem létező) háttérhatalom fel nem heccelte az ukránokat, akiknek addig sem kellett a szomszédba menni egy kis erőszakért. Az internetet lapozgató olvasó biztosan látott olyan elképesztő filmeket, amelyekben embereket (és asszonyokat) kötöztek ki oszlophoz, és botokkal verték őket. Ezek a középkort idéző képsorok természetesen nem az egész ukrán nép karakterisztikus vonásait tükrözték, de el tudunk-e képzelni hasonló barbárságot tájainkon?
Végül tegyük fel a kérdést: miféle ötletelés az, hogy egy megvalósult békekötés után európai nagyhatalmak hadseregei nyújtanának biztonságot Ukrajnának? Az amerikaiak ugyan nem vállalják, de a németek, franciák, angolok, olaszok bemasíroznának? Valamennyien NATO-tagországok! Mégis, hogy képzelik ezt? És mire való az ENSZ? Ha a világszervezet a világ számos pontjára képes békefenntartókat küldeni, miért éppen Ukrajna lenne kivétel? Ezt azonban senki sem emlegeti, miközben a koncra éhes francia, német és legfőképpen brit vezetés már holnap indulna (pontosabban indítaná katonáit) Ukrajnába. Létezik még egyáltalán az Egyesült Nemzetek Szervezete?
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/34. számában.
