2023. január 16., 13:17

Lengvarský szerint az esetleges kormányváltás nem lesz hatással a helyreállítási tervre

Egy esetleges kormányváltás nem lesz hatással az egészségügy területén a helyreállítási tervből származó pénzek felhasználására – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Vladimír Lengvarský megbízott egészségügyi miniszter (OĽANO-jelölt).

Vladimír Lengvarský
Fotó: TASR
Az időpontok adottak, ezek alapján érkeznek az összegek, úgyhogy nem látok okot arra, hogy a következő kormány változtasson ezen"

- tette hozzá Lengvarský.

A miniszter azt mondta, úgy véli, a helyreállítási tervből származó összes forrást a projektek megvalósítására fogják fordítani.

 A legnagyobb kihívás az új kórházak építése és a kórházak felújítása. Két nagy projekt is fut, ezen a téren nem látok komoly hiányosságokat"

- válaszolta arra a kérdésre, hogy szerinte szükség van-e bizonyos folyamatok felgyorsítására.

Lengvarský emlékeztetett, hogy ötmillió eurónál is nagyobb összegű pályázatot írtak ki a kisebb kórházak számára. „Már most tudjuk, hogy néhány projektet nem tudunk majd támogatni, mert nincs elég pénz arra, hogy az összes tervezetet támogatni lehessen" - magyarázta Lengvarský.

Közölte, igyekeznek igazságosan elosztani a forrásokat az egyes régiók között.

Annak, hogy egy szervezet egyáltalán pénzt kapjon, természetesen az a feltétele, hogy be is tudja fejezni a beruházást. Ez az első és alapvető feltétel"

- mutatott rá.

A miniszter megjegyezte, sok pályázó kijelenti, hogy képes a projektet időben befejezni.

 „Ezt természetesen ellenőrizzük. És ha megkapják a pénzt, nem látom annak veszélyét, hogy nem fejeznék be a projektet" - tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.