2021. november 22., 12:32

Lengvarský elárulta, milyen hosszú lockdown jöhet

Ahogy arról beszámoltunk, a kormány szerdai ülésén dönthet arról, vajon teljesen lezárja-e az országot, az egészségügyi miniszter már a javaslatairól is beszélt.

Vladimír Lengvarský
Fotó: TASR

Vladimír Lengvarský tárcavezető háromhetes lockdown fog javasolni a kormányülésen, amely a lezárás első köre lenne, s ha nem segítene a kórházakban uralkodó állapotokon, akkor a zárlat folytatódna. 

A lockdownról az elmúlt napokban már Eduard Heger kormányfő és Milan Krajniak munkaügyi miniszter is beszélt, de annak lehetőségét az ellenzék képviselői sem vetették el. Utóbbiak viszont kiemelték, ennek megvalósulását csak akkor tudnák támogatni, ha az érintetteket megfelelő módon kompenzálni tudja az állam.

Más kérdés, hogy a kormányon belül mennyire kap támogatást az ilyen javaslat, hiszen jelentősen eltérnek a vélemények a járvány kezelésének módját illetően, arról nem is beszélve, hogy a karácsony előtti lezárás elmaradása már tavaly is nagy feszültséget és mint később kiderült, óriási problémákat okozott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.