2023. február 4., 08:16

Lehet pályázni! A kormányfő a saját tartalékából támogatná a tehetséges fiatalokat

Önkormányzatok, civil és nonprofit szervezetek, alapítványok, egyházak és nevelési-oktatási intézmények pályázhatnak a kormányfői tartalékból kapott támogatásra. Támogatják a tehetséges fiatalokat, illetve az épületek és parkok felújítását. A pályázatokat február 28-ig lehet benyújtani. A TASR-t a Kormányhivatal (ÚV) sajtóosztálya tájékoztatta.

szlovák kormány épülete
Fotó: TASR
A tehetséges gyerekek és diákok támogatása, a települések közterületeinek a felújítása, illetve az épületek javítása és korszerűsítése tartozik azokhoz a területekhez, amelyek támogatására néhány százezer eurót elkülönítettem a kormányfői tartalékból”

– állapította meg Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő.

A tehetséges fiatalok támogatására maximum 5000 eurót lehet szerezni. Azok a fiatalok kaphatják meg, akik kitűnnek tudásukkal, illetve sport- vagy művészeti teljesítményükkel.

A támogatást hazai vagy külföldi versenyeken való részvételre is lehet fordítani, ahogy sporteszközök, könyvek és hangszerek vásárlására is.

A nyilvánosan elérhető zöld közterületek létrehozását és felújítását célzó projektekre maximum 10 000 euró összegű támogatást lehet elnyerni.

Ezt például virág- vagy gyógynövényágyásokra, fasorok, gyümölcsösök létrehozására lehet költeni, amellyel enyhíteni lehet a régiókban a klímaváltozás következményeit.

A támogatást épületek javítására és korszerűsítésére is lehet fordítani - konkrétan művelődési házak, polgármesteri hivatalok vagy alapiskolák felújítására.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.