2022. május 13., 14:42

Leállítják a garamvezekényi vízierőmű építését

A nyitrai járási bíróság döntése alapján egyelőre nem építenek Lekér mellett új vízierőművet a Garamon. A WWF Szlovákia tagozatának sikerült leállíttatnia az építkezést.

Garam
Fotó: TASR

A garamvezekényi vízierőmű építéséről még 2006-ban döntöttek, de a beruházó tétlensége miatt a döntés érvényét vesztette. 2019-ben a lekéri építésügyi hivatal meghosszabbította az engedélyt. A környezetvédők szerint azonban az már régen érvényét vesztette, ezért:

a WWF Szlovákia még 2020-ban a lévai járási ügyészséghez fordult, hogy vizsgálja felül a lekéri hivatal rendelkezését. Törvényellenesnek, indokolatlannak és a jogbiztonság elveit durván sértőnek tartottuk a folyót teljes szélességében elzáró vízműről szóló döntést, ezért kértük annak felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését" 

 - tájékoztattak a környezetvédők, akik elmondták hogy a Garamon már eddig is 19 kisebb vízierőmű áll.

A lévai ügyészség törvényellenességre hivatkozva hatályon kívül helyezte a lekéri hivatal döntését.

Az építésügyi hivatal a területi rendelkezésről szóló döntés módosítása során nem kérte ki az illetékes közigazgatási szervek véleményét és nem értesítette a feleket az ügyről. Nem foglalkoztak az építkezés környezetre való hatásával sem."

- áll az ügyészség indoklásában.

Lekér község nem fogadta el ezt az indoklást, ezért került az ügy a nyitrai járási bírósághoz, amely megerősítette az ügyészség határozatát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.