2020. augusztus 20., 11:35

Látni és választani: az összevont választásokon rengeteg lesz az induló. Vajon mindenki teret kap?

A Szlovákiai Városok és Falvak társulása (ZMOS) felhívja a figyelmet a választási kampánytörvény tervezett módosításának a hiányosságára.

Fotó: Rózsár Vince

A ZMOS kifogásolja a politikai reklámok szabályozását a soron következő  választásokon, amikor egyszerre választanak önkormányzati és megyei  képviselőket. A parlament ezzel kapcsolatban módosító javaslatot szeretne elfogadni, a társulás szerint azonban ez problematikus.

Ennek az egyik oka, hogy a helyhatósági választásokon a jelöltek száma sokkal nagyobb, mint a parlamenti választásokon.

A TASR hírügynökségnek a ZMOS szóvivője, Michal Kaliňák nyilatkozott.

A törvények értelmében az önkormányzati választásokon is ugyanúgy lehetővé kell tenni a kampány során a politikai reklámok megfelelő térbeli és időbeli kihelyezését, úgy ahogy ez a többi választásra is érvényes.

A kiegészítő jogszabály szerint ugyanúgy alkalmat kell teremteni a jelöltek közötti vitára.

A ZMOS arra mutat rá, hogy az önkormányzati és megyei választásokon sokkal több a jelölt, mint a többi voksoláson. Michal Kaliňák szerint minden jelöltnek lehetőséget kell adni a nyilvános vitára, és senkit nem lehet hátrányosan megkülönböztetni.

A szóvivő hozzátette, hogy az új törvények értelmében az önkormányzati és a megyei választások egy napon zajlanak, így különösen kell figyelni arra, hogy minden jelölt megfelelő médiateret kapjon. A tervezett törvénymódosítás szerinte ezt nem teszi lehetővé.

A legutóbbi önkormányzati választásokon összesen 7734 polgármesterjelölt és 55 000 képviselő indult. A 2017-es megyei választásokon 2 902 képviselőjelölt és 92 megyeelnökjelölt mérettette meg magát.

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.