Lassan már a sajátjai sem kérnek Matovičból? Egy friss felmérés szerint a lakosság 80%-a nem szívesen látja őt kormányfőként
Szlovákia lakosságának több mint nyolcvan százaléka nem szeretné, ha az ország kormányfője továbbra is Igor Matovič maradna.

Legalábbis a Median közvélemény-kutató intézet a közmédia számára készített kutatásából ez derül ki. A Median március 12-e és 18-a között összesen 1003 embert szólított meg.
Közülük 61% jelentette ki, Igor Matovičnak már nem kellene kormányfőnek lennie, 21%-uk pedig ugyanerre a kérdésre az inkább nem, mint igen választ jelölte meg. A megkérdezettek
mindössze 14% mondta azt, továbbra is neki kellene ellátnia a miniszterelnöki feladatokat (5, illetve 9% mondta azt igen, illetve inkább igen).
Igen szokatlan, hogy a válaszadók nagy részének konkrét véleménye van a kérdésről, mindössze 4% mondta azt, nem tud válaszolni a kérdésre. Az is igen sokatmondó adat, hogy a megkérdezettek 40% mondta azt, a kormányválságra
a koalíció lemondása és az előrehozott választások jelentenének megoldást. Ennél kevesebben, mindössze a válaszadók harmada véli úgy, egy átalakítással még megmenthető a kormány.
A kormánnyal szembeni elégedetlenség szintén megdöntött minden eddigi csúcsot, az emberek 83%-a elégedetlen vagy inkább elégedetlen a koalíció munkájával. Ez a januári mutatóhoz képest 10, míg a szeptemberihez képest közel 30%-os(!) emelkedést jelent.
Mindössze 14%-uk mondta azt, elégedett a kormány munkájával. Pártokra lebontva közel egyforma értéket kapunk, az SaS-szel 15, a Sme rodina és a Za ľudí pártokkal 11, az OĽaNO-val pedig a válaszadók 9%-a elégedett.