Lady Jánošík - Nőt faragna a Netflix a szlovákok nemzeti hőséből
Hogy a Netflix időnként sajátosan nyúl egyes történelmi alakokhoz vagy történésekhez, megszokhattuk már. Fel sem kapjuk a fejünket, ha egy fehér történelmi figurát fekete vagy ázsiai színész alakít, ilyen világot élünk, Nyugaton az ilyesmi elvárt, sőt, megszokott. Csak idő kérdése volt, hogy Közép-Európát is elérje a történelmi kiegyenlítősdi, de arra még mi is felkaptuk a fejünket, hogy a szlovákok által már-már nemzeti hőseként tisztelt rablóvezérből nőt csinálnak a legújabb Netflix-opuszban,
Hogy a szórakoztatóipar feláldozza a szórakoztatás oltárán a történelmi hitelességet, valahol érthető is, ez a tendencia egyidős az emberiséggel. Barlanglakó eleink is már úgy sztoriztak este a tábortűz körül, hogy felnagyították az aktuális zsákmány elejtését jelentő kihívást, hiszen pontosan ismerték a történetek és legendák közösségfenntartó erejét. Homérosz sem a történelmi hitelességre törekedett, mikor Odüsszeusz utazásairól írt, Tolsztoj Háború és békéjéből pedig biztosan nem vált volna a világirodalom egyik legnagyszerűbb regénye, ha kizárólag a történelmi tényekre hagyatkozva számol be Napóleon oroszországi hadjáratáról.
Kár, hogy a XXI. század ostoba kultúrharcai a közösségfenntartásról a közösségek (nem ritkán erőszakos) átalakítására helyezték a súlyt.
Így lett Hollywoodban Artúr király első lovagjából, Sir Lancelot-ból afroamerikai afrobriton vagy Szent Johannából afrofrank. És persze személyes kedvencünk, az őrület határát súroló kenyai-finn(!!!) alkotás Mannerheim marsall életéről, ahol a finnek nemzeti hősét – ilyet kitalálni sem lehet – egy Telley Savalas Otieno nevű kenyai filmsztár alakítja. Még úgy is, hogy az "alkotás" célja nyilvánvalóan a finn filmipari támogatások átcsatornázása volt mindenféle kenyai magánszámlákra, az előzetest látni kell!
Ehhez képest Juraj Jánošík még egészen jól járt...
A Netflix hivatalos oldalán pár nappal ezelőtt tették közzé a lengyel leágazás 2023-ra tervezett projektjeit. A listán egy katasztrófafilm és egy lengyel romantikus vígjáték közé ágyazva érdekes tételre bukkanunk. A lengyel Netflix Lady Jánošík munkacím alatt tervezi egy új történelmi kalandfilm elkészítését, amelyben (és itt érdemes szó szerint idézni a rövid összefoglalót)
Bár Jánošík figurája a cseh és a lengyel folklórban is megjelenik (ez utóbbiban Jerzy Janoszik néven fut), köszönhetően a XIX. századi szlovák nemzetébresztőknek, ma a szlovákság első számú történelmi figurájának tekinthető. Janko Kráľ gyűjtőmunkája, illetve Ján Botto klasszikus verse (Smrť Jánošikova - Jánošík halála) miatt ma a rablóvezér legalább annyira a szlovák folklór része, mint a briteknél Robin Hood. A különbség csak annyi, az előbbi valóban létezett!
Talán néhány évig lehetett is "impulzív tinédzser", de, hogy nem volt nő, annyi bizonyos!
Kollai István a szlovák nemzettudat fejlődését vizsgáló könyvében az "első szlováknak" nevezi a XVIII. század elején tevékeny rablóvezért. Kollai és mások kutatásaiból is teljesen egyértelmű, Juraj Jánošík valóban létező személy volt. Tetteit ugyan legendák sora övezi, néhány bizonyítékokkal alátámasztható állítást azért tehetünk róla (már azon az egyen kívül, hogy nem volt nő...).
Nagyjából tudjuk például, mikor született (1688 környékén) és pontosan ismerjük keresztelésének, pontosabban az egyik Juraj Jánošík nevű fiúgyermek keresztelésének napját (1688. január 28-a).
A történelmi kánon ezt a dátumot fogadja el, csakhogy 1688 és 1694 között a terhelyi (Terchová) plébánián négy Juraj keresztnevű Jánošík-fiút is megkereszteltek. Hogy a négy közül melyik az "igazi" Juraj Jánošík, azt mindmáig nem tisztázták egyértelműen.
Azt is sikerült forrásokkal alátámasztani, hogy 1706-1707 környékén Jánošík csatlakozott a kurucokhoz. Egy 1707-ben kelt összeírás már a felkelők között említ egy Juraj Jánošík nevű fiatal legényt, de hogy mit csinált, hol harcolt a szabadságharc alatt, arra legfeljebb közvetett bizonyítékokat találni. Néhány történész azt állítja, Jánošík részt vett a katasztrofális magyar vereséggel zárult 1708-as trencséni csatában, a bírósági tárgyalásáról szóló jegyzőkönyvekben azonban az szerepel, "tartalékosként" szolgált a nagybiccsei (Bytča) várkastélyban, micsoda irónia, börtönőrként. Állítólag itt ismerkedett meg az őrizetére bízott későbbi alvezérével, Tomáš Uhorčíkkal. A kánon szerint a trencséni csatavesztés után visszatért szülőfalujába, Terhelyre, majd pár hónappal később csatlakozott a császári csapatokhoz, ám kisvártatva szülei kivásárolták a szolgálatból. Itt megdőlni látszik a szegénylegény narratíva, de ugorjunk!
Nem sokkal ezt követően, a bírósági dokumentumok szerint 1711 őszén, Jánošík csatlakozott Uhorčík rablóbandájához, amelynek hamarosan vezére lett.
Jánošík rövid életű zsiványkarrierje 1713 márciusára véget is ért. A Rimaszombati járáshoz tartozó Klenócon (Klenovec), Tomáš Uhorčík házában fogták el a hírhedt rablóvezért.
Érdekes adalék, de a közmegegyezés szerint Werbőczy nádor szokásjogon alapuló Hármaskönyve szerint zajlott a tárgyalás, melynek végén Jánošíkot halálra ítélték. A tárgyalás mindössze néhány napig tartott, a kínvallatás után, (vélhetően) 1713. március 18-án kivégezték.
A fent leírt állítások túlnyomó része a tárgyalás dokumentumain alapul. Aprócska bökkenő azonban, hogy az eredeti bírósági jegyzőkönyvek a XIX. században elvesztek.
Azokról Janko Kráľ készített ugyan hitelesített másolatot 1844-ben (ezek ma is megvannak), de joggal élhetünk a gyanúperrel, a szlovák nemzetébresztés legintenzívebb időszakában a költő helyenként nagyvonalúan élt a tényanyaggal. Semmi alapja sincs például annak a legendának, mely szerint Jánošík nem akarta elárulni társait, így maga ugrott fel a kivégzésére hivatott hegyes kampóra. A jegyzőkönyvek alapján ő és Uhorčík nem egy társuk nevét árulták el a bíróságnak.
Ezzel együtt azt nem lehet elvitatni, hogy Juraj Jánošík ne lett volna létező személy.
A személyére és állítólagos hőstetteire épített kultuszban sincs semmi egyedülálló, a korábbi évszázadokban sem ment ritkaságszámba, a XIX. század közepén pedig különösen elterjedt volt egy-egy rablóvezérből vagy törvényen kívüliből az elnyomással szemben küzdő nemzeti hőst faragni, függetlenül attól, létezett-e valójában (lásd Robin Hoodtól, Tell Vilmoson át Rózsa Sándorig).
A fentiekből talán egyértelmű, hogy Jánošík kapcsán jóval több a kérdőjel, mint a pont. Joggal merülhet fel az olvasóban talán nem akkora bűn átértelmezni az egyébként is csekélyke tényanyagot, ha egy ennyire ködös életpályáról van szó. Miért fáj az nekünk, ha az ismert történeteket átélhetőbbé tesszük a nők számára? Ezzel a gyakran felmerülő érvvel egyetlen óriási probléma van.
Tulajdonképpen semmibe veszi a nőket!
Ha ugyanis az lenne a cél, hogy minél több, nők számára is megfogható karaktert hozzunk létre, elég lenne az európai kultúrkör számtalan nagyszerű nője közül választanunk valakit. Hadd ne kelljen már felsorolni, történelmünk mennyi erős, szimpatikus, példaképnek való női karakterrel rendelkezik. Tényleg egy női Jánošíkra van szükség? Ha pedig elfogadjuk, hogy "Georginának" nem az indoktrináció, hanem pusztán a szórakoztatás a célja, akkor azt a kérdést is meg kell válaszolnunk, mit ad hozzá a történethez, hogy a főhős mit hord a lába között. Szerintünk semmit...
Kacaghatunk jóízűeket Georgina Jánošíkován (vagy az afrikai Mannerheimen), vakarhatjuk a fejünket az újabb netflixes agymenésen, csakhogy rá kell jönnünk, ha végtelenül leegyszerűsítjük a Netflix és társai törekvéseit, az egész nem szól másról, minthogy a közös történetek és legendák szétzilálásával, átalakításával vagy egyszerűen kigúnyolásával minél több ponton szétszaggassák a társadalmat összetartó szövedéket.
A vallásunk, a normális szexualitás, a kultúránk vagy épp a történelmünk ellen zajló háború mind-mind ugyanezt a célt szolgálja.
