2021. június 28., 15:52

Kult Minor igazgatóválasztás – Petőcz Kálmán aggályosnak tartja az alkotmányosságát

Az ismert emberjogi szakértő és volt genfi nagykövet, Petőcz Kálmán szorosan végzett a második helyen a Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap (Kult Minor) igazgatói pályázatán, amelyet ma hozott nyilvánosságra a kulturális minisztérium. A szakembert megkértük, hogy mondja el a ma7.sk olvasóinak első benyomásait, véleményét ezzel kapcsolatban.

petocz_kalman_palyazo_foto_s.sz_
Petőcz Kálmán pályázó – a stabilitás ígérete
Fotó: Somogyi Szilárd

Milyenek voltak az első benyomásai, amikor megtudta a Kult Minor igazgatói pályázatának mai eredményét?

Egész nap tárgyalok, még nem is volt időm foglalkozni ezzel, bár kaptam már különböző üzeneteket. Még azt sem tudtam megnézni, hogy hány pontot kaptam.

Ha érdekli, elmondhatom. Ön 84 pontot, a befutó Alena Kotvanová pedig 89 pontot kapott. A harmadik helyezett pedig 69-et. Ezek már átlagolt számok, a különböző kritériumok alapján.

Nem tudok mást mondani, mint hogy gratulálok Alena Kotvanovának és sok sikert kívánok a munkájához!

Másodsorban pedig, mint jogkövető ember, azt tudom mondani, hogy a bíráló bizottság nyilván jól megfontolta a döntését és a legmegfelelőbb jelöltet választotta.

A döntésük nyilván megegyezik a véleményükkel is, egyébként nem így döntöttek volna.

Ön szintén egy átfogó tervet, elképzelést mutatott be a pályázata során, képben van tehát a Kult Minor működését illetően. Ha az új igazgatónő kérné az ön segítségét, vagy együttműködést ajánlana önnek, elfogadná azt?

Én kész vagyok bárkivel együttműködni, furcsa mód, még Gyimesi Györggyel is, ez sosem rajtam szokott múlni. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy miben rejlene egy ilyen együttműködés. 

A Kult Minornál az igazgatónak abszolút, teljhatalma van, tehát nem látom, hogy miben lehetnék a segítségére.

De ha valakinek segítségre van szüksége, akkor én készen állok. Tehát nem zárkózom el, csak nem világos, hogy milyen struktúrán belül tehetném ezt meg.

Maradjunk abban, hogy ezt egy szimbolikus jellegű kérdésként tettem fel, amely arra utalt, hogy megvan-e az ön részéről a nyíltság egy esetleges együttműködés esetén.

Ha már a nyíltságnál tartunk, azt azért mondjuk el, hogy kisebbségi alapról lévén szó, egy elv azért megkérdőjeleződött vagy felborult.

Az a legalábbis hallgatólagos megegyezés, hogy ha van egy kisebbségi alap, akkor azt a kisebbségből származó ember vezeti. A saját ügyeinkben való részvétel az Alkotmányban is benne van. Ez az elv egy cikluson keresztül érvényben volt, és most már megint nincs érvényben.

Ezt is lehet, persze. Lehet jól csinálni így is.

Ha jól értem, ha az Alap profiljával nem is ellentétes, de legalább nehezen összeegyeztethetőnek tartja, hogy nem kisebbségi személy vezeti majd az Alapot?

Aki egy kicsit ismeri a kisebbségi közeget, elsősorban a magyarok, romák és ruszinok közegét, azt tudja, hogy ez egy rendkívül nehéz munka lesz. Erre gondoltam.

Ön már korábbról ismeri Alena Kotvanovát. Alkalmasnak tartja arra, hogy ezzel a nehéz feladattal vele bírjon?

Ha körülnézünk, hogy ebben az országban milyen emberek látnak el különböző funkciókat, ideértve a legmagasabb beosztásokat is, ahhoz képest Alena Kotvanová egy megfelelő személy erre a posztra.

Ennyit tudok mondani. Minden viszonylagos, relatív. Szlovákiai viszonylatban megfelelő erre a posztra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.