Különleges „szög” a Bodrog ölelésében
Van egy bodrogközi falu, ahol az emberek évszázadokon át a vízhez igazították az életüket, később pedig éppen a víz miatt kellett távolabb húzódniuk, magára hagyva hétszáz éves templomukat. És ez csak az egyik különös történet, amelyet Bodrogszög őriz.
Ritka, hogy egy novemberi hétvége a természetbe csalogasson, hiszen ilyenkor általában már sárral, köddel, faggyal birkózunk. De a Bodrogközben ma ünnepelt ez a hónap – aranyba öltöztette a tájat, s aranyban fürdött minden, ami ott létezik vagy épp oda került. A különleges hangulatról egy régebbi emlék jutott eszembe: a bodrogszögi templomrom és környezete, amelyet eddig véletlenül mindig ősszel láttam, s amely gyönyörű, élő képeslapként él bennem.
Úgy döntöttem, ma felfrissítem magamban a képet.
Ez az a hely, ahol jó dolog mélypontra jutni
Bodrogszögnek van egy különlegessége, amely miatt az ország távolabbi részeiből is érkeznek látogatók. Itt található ugyanis Szlovákia legalacsonyabb természetes felszíni pontja, mindössze 94,3 méterrel a tengerszint fölött. Miután a faluba értem, elég hamar felfedeztem egy utcácskában az erre utaló jelzést. Kiszálltam, s egy fél percre becsuktam a szemem. Próbáltam ráhangolódni arra a különleges gondolatra, hogy ebben a percben az országban élő valamennyi ember közül én állok a legalacsonyabban. Ez az egyetlen alkalom, amikor teljesen jó érzés „mélyponton lenni”.
A rendkívüli érzés azonban nem tartott sokáig. Az agyam ugyanis azonnal kimatekozta, hogy erre semmi garancia sincs, hiszen az országban talán több helyen is ástak már olyan gödröt, amelybe ha beleáll valaki, simán mélyebbre kerülhet nálam. Nyomban utána is jártam a dolognak, és igencsak meglepő tényre bukkantam.
A földrajzi rekordnak emléket állító kőoszloppal ugyanis van egy apró bökkenő: az ország valódi legalacsonyabb pontja nem pontosan ott található, ahol a turisták fényképezkednek, s ahol én is büszkén kihúztam magamat. A tényleges hely mintegy két kilométerrel távolabb, Borsi irányában, a Bodrog partján van. Nehezen megközelíthető, ezért a kőoszlop egy könnyebben elérhető helyen jelzi a földrajzi különlegességet.
A kutakodás során azt is megtudtam, hogy a 94,3 méter természetesen nem azt jelenti, hogy Szlovákiában sehol sem lehet ennél mélyebbre jutni. Egy kiásott gödör vagy bánya feneke akár jóval alacsonyabban is feküdhet. A rekord ugyanis a természetes földfelszínre vonatkozik. S most már azt is tudom, hogy ahol becsukott szemmel élveztem a "mélypontot", akkor épp nem is ott álltam. Vagyis van még hová "süllyednem". Mármint földrajzilag.
A templom, amely helyben maradt
Bodrogszög egyik legkülönösebb látnivalója a falu szélén, hatalmas fák között megbúvó, több mint hétszáz éves templom. Ez vonzott ma Szögbe leginkább. A templomhoz érve újra rácsodálkoztam a látványra. Maga az épület is más volt, sokkal épebb állapotban láttam, mint ahogyan az emlékeimben élt, a környezete pedig egyenesen kizökkentett a valóságból. Egy pillanat alatt felébresztette régi, kalandvágyó gyerekénemet. Minthogy a területen egész idő alatt semmi nem moccant, olyan gyönyörű nyugalmat éltem át, amelyet érzékeltetni szinte lehetetlen. Mintha valóságos sétát tettem volna egy képzeletbeli képeslapon.
A templomhoz léptem, amely kívülről szinte épnek látszik: vastag kőfalai, gótikus kapuja és vörös cserepes teteje aligha sejteti, milyen viszontagságos múlt áll mögötte. Mágnesként vonzott, feléledt gyerekénem nagyon szeretett volna belépni a kapun, amely sajnos makacsul zárva volt. A rácsokon azonban be lehet lesni, s ott egészen más kép fogad, mint kívülről. A vakolatát vesztett falak, az egykori boltozat maradványai, a megtámasztott épületrészek egy valamikor szebb napokat látott templom történetéről mesélnek.
Mégis, a látvány odaszögezett (ha már Szögről van szó). A belső tér akár egy izgalmas történelmi kalandfilm vagy éppen egy kissé hátborzongató történet díszlete is lehetne. Míg a kinti látványról fehér lovon ülő nemesek, hercegek képe ugrik be, a belső tér kissé félelmetes, legalábbis azok számára, akik kedvelik a rémisztő történeteket.
Körbejártam a templomot. Úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban az ilyen helyeken: bizonyára találok valami izgalmas dolgot. Régen itt nemesek élhettek, tán elpotyogtattak néhány ékkővel tűzdelt ékszert. Soha nem találtam egyet sem, de itt is csak néha rúgtam odébb az avart, hátha egy gyémánttal kirakott gyűrűbe akadok. Ékszer helyett végül egy apró résre találtam. Minthogy az épület oldalán lévő ablakon hiába próbáltam belesni, itt már nagyobb siker várt. A bejárathoz képest sokkal közelebb kerültem a látnivalókhoz, ha úgy tetszik, beljebb jutottam. És ha sok mindent nem is láttam jól, legalább csodás fotókat készíthettem.
De hogy lehet az, hogy én igazi romokra emlékeztem, most pedig egy tetővel rendelkező, szinte ép templomot látok? Ennek is utánanéztem.
A 13. században épült templom sorsát nem elsősorban az idő, hanem a víz pecsételte meg. A közeli Bodrog rendszeres áradásai újra és újra elöntötték, meggyengítették a falait. Az épületet többször javították, végül azonban annyira veszélyessé vált, hogy 1907-ben bezárták. A tető és a födém később beomlott, a romot benőtte a növényzet, sőt, idővel már fák is növekedtek a belsejében.
A pusztulástól végül sikerült megmenteni. A múlt század végén megkezdett munkálatok után a kétezres években megerősítették a falait, és új tető került fölé. Ma állagmegóvott templomromként őrzi a múltját. Nem állították vissza eredeti pompáját, de talán éppen ettől olyan különleges: az ember nem egy gondosan újjáépített műemlékkel, hanem hét évszázad nyomaival találkozik.
És találtam még egy egészen szokatlan adatot. Ez a templom ugyanis nem mindig állt a falu szélén. Egykor éppen a település belsejében volt. Csakhogy az ismétlődő árvizek miatt a lakosság fokozatosan távolabb költözött a folyótól. Az 1974-es nagy árvíz után például tizenhat megrongálódott házat kellett lebontani. Az emberek biztonságosabb helyen építkeztek tovább, a templom azonban maradt. Így történhetett meg, hogy ma kissé magányosan áll a fák között, távolabb a lakóházaktól. Ezért is lehet olyan érzése az ide érkezőnek, mintha a templom előtt húzódó töltésen átkelve egy másik világba kerülne.
Az Öreg-Bodrog varázsa
A templomot csodálatos látvány veszi körül. Alig néhány lépésre a fák között vizet láttam csillanni, partján sűrű növényzet, odébb azonban már alig lehet felismerni a medret. Ahol vizet várnánk, kusza, sötét növényi maradványok borítják a felszínt. Mintha az egykori folyó lassan átengedné helyét a szárazföldnek.
Ez a víz nem a Bodrogköz más részeiről ismert Ticce, amely a Tisza egykori medrének emlékét őrzi, hanem az Öreg-Bodrog, a Bodrog régi, mára holtággá vált medre. Valaha itt is folyóvíz haladt, ma a régi kanyarulatokban helyenként állóvíz, másutt dús növényzet található.
A holtág feltöltődése egyébként nem új keletű jelenség. Már két évtizeddel ezelőtt is vizsgálták a fokozatosan benövényesedő területet, amely értékes vízi és mocsári növényzetnek ad otthont. Most pedig egy magyar–szlovák együttműködés keretében a régi Bodrog-meder egy részének helyreállítását, vízpótlásának javítását is célul tűzték ki. A tervek között szerepel a benőtt mederszakasz megtisztítása és olyan vízszabályozó műtárgyak kialakítása, amelyek segíthetik a holtág vízellátását.
Egy szöglet, amelyből falunév lett
Bodrogszögben járva az az érzésem támadt, hogy a falu szinte a természet ölelésében él. A Bodrogszerdahely felől érkező úton még egészen hétköznapi település fogad, ám beljebb jutva egyre több a fa, a rét, a töltés, a régi vízjárta terület. Mintha a falu minden irányban egy-egy folyópartba vagy erdős zugba torkollna.
Ez az érzés korántsem alaptalan. Olyannyira nem, hogy a falu neve is éppen a fekvésével állhat összefüggésben. Bevallom, régebben sokat töprengtem azon, miért hívnak egy falut Szögnek. Nekem valahogy mindig az a bizonyos vasdarab jutott eszembe róla, amit kalapáccsal verünk a falba. Most azonban, hogy alaposabban körbejártam Bodrogszöget, kiderült, hogy a névnek sokkal érdekesebb magyarázata van, s hogy a korábbi feltételezésem bizony teljesen hibás volt.
Erre egy különösen kedves, több mint másfél évszázados feljegyzésben bukkantam rá. Takáts Lajos, a község egykori jegyzője 1865. március 10-én részletes leírást készített Bodrogszögről Pesty Frigyes országos helynévgyűjtéséhez. A falu elnevezését azzal magyarázta, hogy a Bodrog a házak előtt kanyarodva körülöleli a települést, s így „egy szögletet, szögöt képez”.
A jegyző szerint a folyó akkoriban északról és nyugatról is határolta a települést. A víz által formált földszöglet tehát nem csupán szemléletes magyarázat, hanem a falu régi fekvésének emléke is lehet. A középkori iratokban már előforduló, szögre utaló névalakok ugyancsak ezt az értelmezést erősítik.
És ha mindez nem lenne elég, a település mai szlovák neve, a Klín nad Bodrogom is hasonló jelentést hordoz: a klín éket jelent.
Bodrogszög tehát különös hely. A folyó egykor nevet adhatott neki, később házakat és egy templomot veszélyeztetett, ma pedig holtágak, töltések és ártéri fák őrzik a jelenlétét. És mindehhez még egy országos rekord is társul.
Általában nem szívesen jutunk mélypontra, ide viszont éppen ezért is érdemes eljönni.
