Kritizálják a zöldszervezetek a környezetvédelmi tárcán belüli változásokat
A környezetvédelmi civil szervezeteknek kétségei vannak a környezetvédelmi tárcán belüli változásokkal és más minisztériumok eljárásaival kapcsolatban.

A kormány olyan törvényeket terjeszt elő, amelyek veszélyeztetik a környezetvédelmi rendszer működését. Szerintük riasztóan magas a személycserék száma.
A TASR-t Lucia Szabová, a Klímakoalíció koordinátora tájékoztatta a kabinet első száz napjának értékelésével kapcsolatban.
– közölték a környezetvédelmi szervezetek.
Példaként
a Büntető törvénykönyvet említették, amely csökkenti a környezeti bűncselekményekkel kapcsolatos felelősségrevonás mértékét, illetve a stratégiai jellegű beruházásokról szóló törvényt is példaként hozták fel.
A környezetvédelmi szervezeteknek a környezetvédelmi hatástanulmányok (EIA) végzését érintő törvénymódosítással kapcsolatban is kétségeik vannak.
– állapították meg.
Szabová szerint Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter úgy viselkedik, mintha gazdasági miniszter lenne.
– mondta Szabová.
A szervezetek abban is problémát látnak, hogy néhány kivételtől eltekintve, a vezető pozíciókat a pártok jelöltjei foglalták el.
- állítják.
Ez a személyzeti politika veszélybe sodorhatja a tárca legfontosabb intézményeinek működőképességét.
Különleges célként határozták meg a civil szervezetekkel folytatott harcot.
– jegyezte meg Ondrej Kameniar ökológus, a My sme les kezdeményezés munkatársa.
Hozzátette: a nonprofit szervezetek szakértői már régóta helyettesítik az államot a nyilvánosság bevonásában, a szakértői dokumentumok kidolgozásában, a minisztériumok összekapcsolásában és a politikusok ellenőrzésében, ráadásul ezt többnyire ingyen teszik.