Krajčí elmondta, kinek a tanácsára rendeltek kevesebb Pfizer és Johnson&Johnson vakcinát
Kevesebb Pfizer, kevesebb Johnson&Johnson vakcina. Ez együtt már négymillió adag, és már a második negyedévben kevesebb érkezik belőlük, mert Szlovákia kevesebbet rendelt. A rendelés még Marek Krajčí minisztersége idején történt, és az ügy a lemondása előtti napokban derült ki. Áprilistól tízezres nagyságrendben kevesebb vakcina érkezik a Pfizertől, mert hárommillióval kevesebbet kötött le Szlovákia. A Johnson&Johnson vakcinák esetében is spórolni szerettünk volna, illetve más vakcinákkal számoltak. A HNonline megszólaltatta a volt minisztert.

Krajčí először a névtelen szakértőkre kente a döntés megszületését. Majd a HNonline kérdésére megnevezte Jarčuška professzort, illetve Gabriela Urbanovát, az egészségügyi minisztérium külkapcsolatokért felelős vezetőjét.
A Szlovákia által lemondott vakcinákat Németország kapja.
A HNonline megszólította Jarčuška professzort is, aki elmondta, hogy
Tehát Jarčuška azt javasolta, hogy bár csak 600 ezret rendeljenek a Pfizertől a lehetséges 2,4 millióból, de az érkezzen meg a második negyedévben. Ezzel egyidőben javasolta több mint 600 ezer Moderna oltóanyag lekötését is
Jarčuška elmondta, hogy ezek után a megrendelést már a minisztérium intézte.
Szlovákia még november- decemberben a rendelkezésre álló Pfizer vakcina kétharmadát kötötte le. Ezért, illetve a szerződés januári és februári módosítása következtében áprilistól kevesebb vakcina érkezik. Tavaly számoltak azzal is, hogy az AstraZenecától 3,6 millió adagot lekötöttek, de köztudott, hogy a vállalat csak a harmadát szállította az ígért mennyiségnek az első negyedévben.
Az első negyedévben Szlovákiának 1,4 millió adag, különböző típusú oltóanyag áll rendelkezésre. A második negyedévben 5 millió adag körül terveznek, de igazán csak a nem regisztrált Szputnyikra és az akadozva érkező AstraZenecára számíthatunk. A Pfizer, a Moderna és a Johnson&Johnson vakcináira kevésbé. Még beléphetnek a sorba a CureVac és a Novavax vakcinái, de ezek engedélyeztetése sincs még lezárva.
A Johnson&Johnson most kezdi szállítani a vakcináit az EU-ba. Az EU a vakcinából 200 millió adagot kötött le. Szlovákiának járna ebből a mennyiség 1,2%-a, azaz 2,4 millió, de csak 1,4 milliót kötöttünk le.
A minisztérium ezt azzal magyarázza, hogy a különböző lehetőségekből mintegy 15 millió adagot kötöttek le, és ehhez még hozzá lehet számítani a kétmillió SzputnyikV-t.
Az egész egy nagy lutri, hiszen az oltóanyagok engedélyeztetése csúszhat, és a hibás döntések következménye lehet, hogy júniusig, az EU-ba érkező vakcináknak csupán a 0,7%-a érkezik meg Szlovákiába az 1,2% helyett. Ez annyit jelenthet, hogy míg a németek 60%-át beoltják júniusig, a szlovákiai lakosságnak csupán 39%-át. Ezzel az utolsók egyike leszünk az EU-ban.
Innentől teljesen logikus lépés lenne a SzputnyikV mielőbbi használatba vétele, persze ettől a kormány egy része és a hangadó sajtó jelentős is része ódzkodik.
Pedig nem szabadna, hogy az ideológiai és a geopolitikai szempontok fontosabb legyenek, mint az emberek egészsége.