2021. június 19., 16:31

Közgyűlést tartott az Összefogás

Az Összefogás Mozgalom mai komáromi Közgyűlésén bemutatták és megvitatták a hárompárti tárgyalások menetét és eddigi eredményeit. Az Összefogás közgyűlése továbbra is kitart a magyar egység mellett.

 

Összefogás mozgalom
képünk illusztráció

A Közgyűlés határozatban szavazta meg a három tárgyalódelegáció és a három párt elnöksége által jóváhagyott és bemutatott dokumentumokat: a tartalmi téziseket, valamint a márciusban lefektetett szerkezeti alapelveket.

Az Összefogás fontosnak tartja, hogy az egység mellett a szakmaiság és a tartalmi megújulás is a Szövetség létrejöttének hozománya legyen.

Abban egyeztünk meg, hogy a felsőbb szervek elé jóváhagyásra a leegyezett dokumentumokat visszük. Az alapszabályról még nem szavaztunk, mivel erről még nem született teljes megállapodás a három párt között

- mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke. Ezért az elnökség a korábban már részlegesen a sajtónak is bemutatott alapegyezséget vitte a Közgyűlés elé.

A Közgyűlés döntött a regionális építkezésről. A helyi munkát járási koordinátorok fogják végezni,

akiket a következő napokban választanak meg és neveznek ki.

A Közgyűlés határozatban szavazott arról, hogy a mozgalom a polgári konzervatív értékrend mellett kötelezi el magát,

a Szövetségen belül platformként ezt a politikát fogja felvállalni és képviselni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.