Kövér: azok teszik tönkre az Európai Uniót, akik Magyarországtól akarják most megvédeni
Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni - hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott:
A házelnök erre reagálva azt mondta: ha most lenne népszavazás, "én egészen biztosan nemmel szavaznék".
Megjegyezte, a 2003-as csatlakozási népszavazáson "sem jó szívvel szavazott igennel", de mindent egybevetve az volt a meggyőződése, hogy
Kövér László kijelentette: "ez mind a mai napig igaz", majd hangsúlyozta,
Álláspontja szerint
Hozzátette:
Úgy összegzett:
Kövér László szerint az EU-ban az erkölcsöt mint kategóriát "egész egyszerűen kiszorították", nem létezőnek tekintik, és nem támogatják az erkölcsökről folytatott vitát. "De akkor könyörgöm, hogy az értékek azok miről szólnak?" - vetette fel.
A házelnök szerint ezeket az erkölcsi kereteket nemcsak, hogy feszegetik, hanem szándékosan szétverik az európai baloldal képviselői, akik az Európai Néppártban ugyanúgy megtalálhatók, mint a szélsőbaloldalon, a kommunista pártokban.
A 2022-es országgyűlési választásokról szólva Kövér László arról beszélt, hogy "napról napra nő a tét", ugyanis - mint hangoztatta -
Szerinte nemcsak az "egyébként felemás" rendszerváltozás vívmányait kell megvédeni jövőre, hanem olyan eredményeket is, mint a rezsicsökkentés és a családtámogatás szerteágazó rendszere.
Úgy vélte:
Kövér László a 20. századi történelem és azon belül is a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozását ajánlotta az ellenzéki képviselőknek, majd kijelentette: "a 133 nap után jött a 134.".
A házelnök úgy látja, téves következtetést vontak le az ellenzéki képviselők "a volt kommunista nómenklatúrából származó tagjaikkal együtt" abból, hogy 1989-90-ben és 1994 között "semmiféle számonkérés, retorzió nem történt azokkal szemben, akik a diktatúrát addig a nemzet ellen fenntartották".
"Téves az a hiedelem, hogy ez mindig így lesz" - jelentette ki Kövér László, úgy folytatva: téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri "egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban".
Az ellenzéki parlamenti akciókra utalva a házelnök azt is leszögezte: