2026. január 27., 10:10

Kovács Balázs: Most megmutathatjuk, hogy nem lehet elhallgattatni a magyar közösséget

A Btk. elfogadott módosítása, melynek értelében fél év börtönbüntetésre ítélhetik azokat, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumok ügyét, komoly felháborodást váltott ki a szlovákiai magyarok körében. Ezzel kapcsolatban indult már petíció, volt önfeljelentés, múlt hét pénteken pedig ennek kapcsán konferenciát tartott a Magyar Szövetség. Most pénteken Pozsonyban tüntetésre kerül sor, melyről az egyik szervezőt, Kovács Balázs elemző, politológust kérdeztük.

Kovács Balázs
Kovács Balázs: Azokra a szlovákokra is számítunk pénteken, akiknek fontos a jogállamiság és a szólásszabadság
Fotó: Kovács Balázs archívuma

“A pénteki tüntetés legközvetlenebb kiváltó oka természetesen a Büntető Törvénykönyv decemberi módosítása, mikoris fél év börtönbüntetéssel kezdték fenyegetni mindazokat, akik kritizálják és megkérdőjelezik a kollektív bűnösség elvét. Nagyobb perspektívába nézve pedig az utókonfiskációk miatt is szerveztük meg ezt a tüntetést, tehát ez volt a két fő ok”.

Fontosnak tartom, hogy most tudjuk mozgósítani az embereket, és hogy megmutassuk a hatalomnak, hogy nem lehet ebben a fontos kérdésben elhallgattatni a magyar közösséget”

- mondja a tüntetés egyik szervezője.

Kovács Balázs elmondta, elsősorban a felvidéki magyarok részvételére számítanak a pozsonyi eseményen, azonban fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy azokra a szlovákokra is számítanak, akiknek fontos a jogállamiság, a demokratikus jogok és a szólásszabadság. A nemzeti szolidaritás alapján valószínűleg Magyarországról is érkeznek majd résztvevők.

Kovácstól megtudtuk, hogy az eseményen felszólal majd Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, a Progresszív Szlovákiától Martin Dubéci (a parlament alelnöke), valamint a szlovákok részéről Lucia Satinská nyelvész és műfordító is képviseltetni fogja magát a tüntetésen. Rajtuk kívül a szervezők részéről Voda Zsófia, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, illetve a január elején induló petíciós bizottság képviseletében Stubendek Attila fog felszólalni az eseményen.

A politológus arra a kérdésre, hogy nem-e tartanak attól, hogy rendőrségi eljárás indulhat ellenük elmondta, hogy a tüntetés törvényesen be lett jelentve és minden ehhez kapcsolódó engedély a rendelkezésükre áll.

“A tüntetés kimondottan a decemberi törvénymódosítás miatt lett megszervezve, és ezen a címen jelentettük be. Önmagában az, hogy valaki tüntet ezen törvény ellen még nem meríti ki a büntethetőség fogalmát.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a színpadon elhangzó beszédek abba a kategóriába fognak tartozni, melyeknek sérteniük kell ezt a törvényt annak érdekében, hogy kifejezzük azt a polgári engedetlenséget, hogy nem értünk egyet ezzel a törvénnyel és nem kívánunk hallgatni.

Kovács szerint ennek eredményeit a tüntetés után fogják tapasztalni, viszont a résztvevőknek nincs okuk attól félni, hogy eljárás indulhat ellenük.

A szlovák politikusoknak azt kell elsősorban megérteniük, hogy ne egy olyan országot építsenek, ahol az emberek jogbiztonsága megszüntethető és a magánvagyon elvehető. Ez egy olyan közös ügy, mely mellett a demokratikusan gondolkodó politikusnak vagy polgárnak ki kell állniuk, függetlenül a nemzetiségüktől”

- zárta gondolatait az elemző, politológus.

Megosztás
Címkék