2021. szeptember 22., 19:54

Kováčikot azok nyomták víz alá, akiknek dolgozott

Dušan Kováčik ügye példaértékűen abszurd. És nem csak abban, hogy a volt különleges ügyész a szervezett bűnözés érdekeit szolgálta ki, hanem abban is, ahogyan az igazságszolgáltatás kezébe jutott. Az a bűnszervezet juttatta oda, amelyiknek azelőtt dolgozott: a Takáč-banda.

korrupció
Fotó: TASR

Ők tájékoztatták a nyomozókat azokról a korrupciós rendszerekről, amelyekben a különleges ügyész is szerepelt. Tavaly Kováčikot a NAKA őrizetbe vette és börtönbe zárta.

Azzal a váddal, hogy a Takáč-bandának dolgozott, kenőpénzt fogadott el – és a Bödör-bűnszervezet tagja volt.

A rendőrség, a titkosszolgálat és a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának korrupt vezetőivel – az „ügyintézőkkel” együtt. Nem egész egy évvel ezt követően Kováčiknak fejére olvasták az ítéletet: bűnös, írja a postoj.sk portál kommentátora.

Minden a „nulladik számú tanúval” kezdődött, akinek először eredt meg a nyelve a bűnözői hálózatról, s ezzel dominóhatást váltott ki. A nulladik számú tanú a pozsonyi Takáč-maffia egyik tagja, Matej Zeman volt, aki úgy döntött, nem akar a börtönben rohadni, inkább információkat nyújt a nyomozóknak a szervezett bűnözés magasrangú szereplőiről.

Zeman elmesélte, hogyan „fejték meg” a Takáč-bandát a Bűnügyi Hivatal (Makó) meg a pénzügyi rendőrség (Slobodník) emberei, no meg a Bödörék kezében lévő további emberek.

Ez a csoport a Takáč-bandától jutalékot követelt azért, hogy a hivatalok szemet hunyjanak a többmilliós adócsalásaik felett. Vagy azért, hogy a rendőrség és az ügyészség behúzza a féket a büntetésük során.

Zemant, miután  beszélt, szabadon engedték. És ezzel el is jutunk az „egyes számú tanúhoz”, magyarázza a postoj.sk. Az informátorok királya a SIS-es Ľudovít Makó, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának volt főnöke, aki szinte ész nélkül rohant a nyomozókkal való együttműködésbe. Több tíz botrányra, érintett személyre rámutatott, Bödör Norbert oligarchára, Dušan Kováčik ügyészre, Jozef Brhel oligarchára, Lučanskýra, Imreczére…

Makót is szabadon engedték. Elindult a kivizsgálási hullám, a razziák, büntető eljárások sora. És a további feljelentéseké… 

Haščáktól Pčolinskýig

A postoj.sk szerint a tanúk által ismertetett esetek közül kettő érdekes. Az első Dušan Kováčik ügye, akit őrizetbe vettek, előzetes letartóztatásba helyeztek, majd elítéltek. Kováčik letartóztatása mozgósította a Penta alapítóját, Haščákot.

Kováčik különleges ügyész évekig akadályozta a Gorilla-ügy vizsgálatát, úgy viselkedett, mint Penta hű szolgája.

A másik eset a titkosszolgálatosoknak fizetett védelmi pénzek ügye. A Takáč-banda állítólag 200 ezer eurót fizetett a SIS vezetőinek (Beňának és Gašparovičnak). A SIS-esek letartóztatása mozgósította a Titkosszolgálatot. Beňa és Gašparovič letartóztatása után a SIS igazgatója, Pčolinský is ideges lett. No meg Boris Kollár is. A Titkosszolgálat elkezdte intenzíven megdolgozni a tanúkat – Takáčékat, és ezt követően a NAKA nyomozóit meg a Különleges Ügyészség ügyészeit is.

Rendőrháború

És elkezdődött a rendőrháború, aminek Pčolinský letartóztatása sem vetett véget. Ellenkezőleg, a Titkosszolgálat és Boris Kollár fokozták a teljesítményüket. A SIS a tanúvallomások manipulálásának gyanúja miatt a belső ellenőrzéshez fordult. És a titkosszolgálat mögé felsorakozott a belső ellenőrzés, a kerületi ügyészség, a főügyészség és Boris Kollár koalíciós pártja is. A rendőrháború teljes fokozatra kapcsolt.

Az eredmény: a NAKA nyomozóival szembeni erők figyelemreméltó eredményeket értek el. Žilinka főügyész megszüntette a Haščákkal szembeni eljárást. Helyettese, Kandera ügyész pedig ejtette a vádat Pčolinský ellen.

A NAKA nyomozói meg, akik a korrupciós ügyeken dolgoztak (köztük Kováčikén is), előzetes letartóztatásba kerültek. Nem azért, mert korruptak lettek volna, hanem mert hibákat követtek el a korruptak kivizsgálása és büntetőeljárása során...

De a közvetlen eredmények mellett – a Pčolinský és Haščák elleni eljárás megszüntetése – vannak közvetett eredmények is. A SIS korrupt vezérkara (Beňa, Gašparovič) elleni tanúvallomásokat ugyanis megkérdőjelezik. És ezzel együtt megkérdőjelezhették a Kováčik-ügy tanúvallomásait is.

A Kováčik-ügy

A Dušan Kováčik elleni eljárás nem egyetlen tanú – informátor vallomásán alapszik.

A bűncselekményeket, amelyekkel vádolják nagyon erős bizonyítékok támasztják alá.

Két tanú – Makó és Slobodník – is megerősítették, hogy Kováčik eljárt a Bödör-csoport titkos találkozóira. A csoportot Bödör Norbert oligarcha és a biztonsági szolgálatnál lévő emberei alkották: Tibor Gašpar, Peter Hraško, Robert Krajmer, Ľudovít Makó, Bernard Slobodník és Dušan Kováčik. A szemtanúk azt is megerősítik, hogy Kováčiknak az volt a feladata ebben a szervezett csoportban, hogy a Különleges Ügyészségből dokumentumokat hozzon ki, amelyeket aztán a Takáč-banda felhasznált.

És végül: a kenőpénzügy is alaposan ki lett vizsgálva és dokumentálva, a kenőpénzt azért kapta, hogy a Különleges Ügyészség ne támadja meg a bírósági ítéletet a Takáč-banda egyik tagjának (Kudlička) szabadon bocsátásáról. Három tanú: Zeman, Böhm és Makó is azt állította, hogy Kováčik 50 ezer eurót kapott azért, hogy a Különleges Ügyészség ne feszegesse Kudlička szabadon bocsátását. A kenőpénzt állítólag Makó adta át Kováčiknak. Röviddel ezt követően Kováčik megkérte a kollégáját, hogy ne vigye Kudlička ügyét a fellebbviteli bíróság elé.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.