2020. január 24., 12:41

Kováčik: Pavol R. arra kért, szervezzek neki találkozót Mikuláš Č-vel

Pavol R., a Markíza televízió egykori igazgatója, volt gazdasági miniszter, akit azzal vádolnak, hogy előkészítette üzlettársa, Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolását, 1997-ben arra kérte Ján Kováčikot, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnökét, hogy szervezzen neki egy találkozót Mikuláš Č.-vel, a besztercebányai maffiafőnökkel. Kováčik a Pozsony II Járásbíróságon tett pénteki tanúvallomásában azt mondta, Pavol R. azt akarta megtudni Mikuláš Č.-től, hogy nem fenyegeti-e veszély.

Kováčik úgy szervezte meg a találkozót, hogy felhívta Miloš K.-t, Mikuláš Č. bűntársát, aki végül összehozta a találkozót. Kováčik semmit sem tud arról, miről beszéltek.

Mikuláš Č.-t és Miloš K.-t az 1980-as évek óta ismeri Kováčik. Véletlenül találkoztak a vonaton, amikor iskolába utaztak Breznóbányáról Besztercebányára, vagy társaságban futottak össze. A tanú 1996 óta ismeri a fővádlottat. Volzováról azt mondta, disztingvált hölgy, és hogy Pavol R. nem volt jó kapcsolatban vele. Problémái voltak vele, de Kováčik azt mondta, nem ismeri a részleteket. A tanú azt vallotta, nem ismeri a pozsonyi Sýkora-csoporhoz közeli embereket sem, de nem zárta ki, hogy valamilyen összejövetelen találkozott Peter Čongrády maffiavezérrel, akit később meggyilkoltak.

Pavol R.-t ismeri, mert Kováčik cége két programot is készített, amelyet a Markíza televízió közvetített, ahol Pavol R. akkor társtulajdonos volt. Abban az időben gyakran találkoztak. Közelebbi kapcsolatba 1998-ban került vele.

Pavol R.-n kívül az ügyben a Sýkora-klán egykori feje, a Kýbel becenéven ismert Róbert L., az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egykori besztercebányai maffiafőnök, Mikuláš Č. és társa, Miloš K. is vádlottként szerepel.

A tavaly szeptember végi tárgyaláson Volzová tett tanúvallomást. Az ügy tárgyalása tavaly május végén kezdődött. Kýbel és Pavol R. tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosság előkészítésében. Mikuláš Č. és Miloš K. beismerő vallomást tett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.