Korčok nem érti, minek nekünk a magyar állampolgárság
A pravda.sk honlap legfrissebb, Az Igazságról van szó című beszélgetőműsorának vendége Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter volt, aki több témát is érintett a beszélgetés során.

Korčok szerint az EU tagországai közt nagyok az eltérések átoltottság tekintetében, és Szlovákia az egyik sereghajtó e téren. „Nem bírom nézni az ellenzéket, amely manipulálja az embereket, és elriasztja őket az oltástól" – fogalmazott a kérdés kapcsán a külügyér.
Korčok a beszélgetés során arra is kitért, milyen kapcsolatai vannak Szlovákiának Magyarországgal, és szóba került az állampolgársági törvény kérdése is.
Korčok megismételte azt a sokat mantrázott kijelentést, miszerint a két ország kapcsolatai jók. Ám ez nem azt jelenti, hogy ha az egyik oldal – ez esetben Szlovákia – nem ért valamit, és kérdései vannak, akkor a jó viszony érdekében elkerülje ezeket a kérdéseket.
– jelentette ki a miniszter hozzáfűzve, ezért reagált Robert Fico kormánya is annak idején a magyar állampolgársági törvényre úgy, ahogy reagált.
De rendben, tiszteletben tartom” – mondta, hozzáfűzve, ezért is kötelezte magát a jelenlegi kormány, hogy megoldja az állampolgársági törvény nem kívánatos következményeit, vagyis azt, hogy azok, akik már hosszabb ideje külföldön élnek, ne veszítsék el ez alapján a törvény alapján a szlovák állampolgárságukat, s azok, akik megfelelnek a követelményeknek visszakapják a már elveszített szlovák állampolgárságukat, jelentette ki a kérdés kapcsán Korčok.
A szlovák diplomácia intenzíven foglalkozik a lengyel-fehérorosz határon kialakult feszültséggel is, ahol több száz Fehéroroszországból érkező migráns gyűlt össze.
– jelentette ki Korčok a beszélgetés során, aki egyetért Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel abban, hogy a migrációs válság az Unió destabilizálására tett kísérlet. „De ez a trükk nem működött” – fűzte hozzá. Szerinte az ok a migránsok légi szállításának felfüggesztése, amit a napokban konkrét államok és légitársaságok hajtottak végre.
A szlovák diplomácia feje nem utasítja el azt az extrém megoldást sem, hogy kerítést helyezzenek el az inkriminált határterületen.
„Szélsőséges helyzetre vészhelyzeti megoldással kell reagálni” – jelentette ki. Nem kerülte el Korčok az orosz-ukrán határon kialakult feszültség témáját sem, ahol az ukrán titkosszolgálatok szerint mintegy 100 ezer orosz katonát szeretnének összpontosítani. A miniszter többször is hangsúlyozta, ebben az esetben „mérlegelni kell, mit mondunk”. A szlovák diplomácia álláspontja azonban egyértelmű:
A külügyér tapasztalt diplomataként reagált azokra az elméletekre, hogy Oroszország esetleg egy ukrajnai invázióra készülődhet: „Ez aggodalomra ad okot. Mert nem ismerjük az okokat” – mondta.