2021. augusztus 4., 13:08
Frissítve: 2021. aug. 5. 11:56

Korčok megint nem találta a helyes szavakat - kioktatná Kövér Lászlót

Ivan Korčok külügyminiszter közösségi oldalán tett bejegyzésében szólt be újra a magyar közjogi méltóságoknak. Most Kövér László hétfői fellépését bírálta, aki Somorján a kitelepítettek emlékére állított alkotást avatta fel. A szlovák külügyminiszter szerint az a módszer, ahogy a magyar politikai képviselők állandóan megnyitják a történelmi kérdéseket, ellentétben áll Magyarország deklarált szándékával, hogy jó bilaterális viszonyt alakítson ki Szlovákiával.

Ivan Korčok
Fotó: TASR
Ahogy írja:

Kérem Magyarország legfőbb vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot! Nem vonom kétségbe Magyarország jogát, hogy saját ízlése szerint értelmezze a történelmet, de kérem, hogy a történelmi eseményekkel a Szlovákia iránti tisztelet betartásával foglalkozzon.

Az, ahogyan a legfőbb magyar tisztségviselők folyamatosan történelmi kérdéseket nyitnak meg, ellentétes a Szlovákiával folytatott jó kétoldalú kapcsolatokért tett erőfeszítésekkel.

Egy következő példa erre vonatkozóan Kövér László, az Országgyűlés elnökének részvétele és kijelentései Somorján, augusztus 2-án, a kitelepített magyaroknak állított emlékmű átadásakor.

Csalódott vagyok, hogy Budapestről folyamatosan hallunk nekünk szánt üzeneteket és tanulságokat, amelyek a közös történelmünket érintik.

Azt azonban határozottan elutasítom, hogy Magyarország második legmagasabb közjogi méltósága szükségét érzi, hogy Szlovákiába jöjjön, hogy bemutassa saját történelmi látásmódját. Megemlíteném, hogy a Szlovák Köztársaság hivatalos képviselőiként lehetőségünk volna arra, hogy bemutassuk álláspontunkat a múltról, beleértve Magyarország történelmi szerepét is. Ennek ellenére mi nem ezt tesszük, és főképp nem Magyarország területén szervezett rendezvényeken.

Ezt nem a Magyarország iránti tiszteletből tesszük, hanem azért is, mert a háború utáni megállapodás lezárt téma, és kapcsolatainkat a jelenre és a jövőre akarjuk összpontosítani. Ide tartozik a jelenlegi megbékélés is a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó polgártársainkkal.

Ezért kérem a magyar vezetőket, hogy fontolják meg a szavaikat, ne zavarják meg ezt a békét, és tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot, mint egyenrangú partnert.

Kollár kiállt Korčok mellett

Boris Kollár (Sme Rodina), a parlament elnöke kiállt Ivan Korčok nyilatkozata mellett. Ahogy nyilatkozta:

A külpolitikánk egységes, ezért, a parlament elnökeként, és mint az egész Sme Rodina mozgalom kiállunk a külügyminiszter mai kijelentése mellett.

Kollár tulajdonképp megismételte Korčok szavait és a szlovákhoz hasonlatos visszafogottságra szólította fel a magyar felet. Mint mondta:

Magyarország a mi stratégiai partnerünk, és a jó kapcsolatok megtartásához szükséges a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.